Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

tett alapanyagot: a Tokaj-Hegy alj át délről tágabban övező vízjárta sík vidékek - Bodrogköz, Taktaköz és a Harangod-vidék, illetve a Tisza bal parti Rétköz és Nyírség - a folyószabályozások és vízrendezés előtt, a 19. század végét megelőzően a vizes élőhelyek növényzetével (galériaerdők, sás, gyékény, nád stb.) járult hozzá a tárgyalkotó tevékenységhez.2 A térség mozaikos szerkezete jószerével kínálta a népesség egymást váltó generációinak a táji-természeti adottságokon nyugvó munkamegosztást, aminek meghatározó történeti rétegét képezte a lokális tájhasználat keretében formálódó háziipari tevékenység.3 Ha Zemplén vármegye mozaikos földrajzi és etnikai-kulturális tagolódására gondolunk, akkor mind a háziiparosok, mind pedig az általuk készített javak felhasználói esetében interkulturális/interetnikus kapcsolatokat is feltételezhetünk.4

A háziipar állította elő azoknak az eszközöknek az egész sorát is, amelyek magát az árucserét kiszolgálták. Csalog Zsolt kiváló tanulmányai mind az anyag történeti vonatkozásaiban, mind tipológiájában tágabb összefüggéseket igazolnak, de az újabb feldolgozások is a technika korai ismeretét jelzik.5 A formák és a funkciók révén formai hasonlóságok mutathatók ki pl. a vesszőmunka és a gyékénymunka termékei között, s nem elhanyagolható az sem, hogy mindkettő organikusan kapcsolódhatott a mezőgazdaság (pl. dinnye-, dohány- és zöldségkertészet), a különféle kézműiparok (pl. kőfaragás), s egészében a szállítás és a kereskedelem területéhez. Ezek a kapcsolódások sajátos igényt fogalmaztak meg a háziiparok számára, alkalmanként - pl. a vasúti szállítás révén a 19-20. század fordulójától - az egyes készítőközpontok rövidebb-hosszabb idejű felvirágzását eredményezhették. A kosárfonás pl. a szőlőtermelés, a szőlő- és gyümölcskivitel segédeszközeként virágzott fel (újra) a 19. század végén.6 A két háború közötti időszakban virágzott fel Tiszaladány vesszőipara, ami az amerikai eredetű nemes fűz, zöldvessző fonásán alapult. Az 1930-as években szinte minden ladányi család foglalkozott a vesszőmunkával, s szeptember derekára szinte már egy szál fonásra alkalmas fűzfagallyat nem lehetett találni a vizek mellett, mert mindet begyűjtötték a feldolgozáshoz.

Ezen a helyen a problematikának csak két, általam fontosnak gondolt kérdését tárgyalom, az első a háziipar nyersanyagbázisának dolga. A gyékénymunka kapcsán a magyar néprajz összegző kézikönyve arról ír, hogy az ármentesítések előtt a szabályozatlan folyók ártere, valamint a Hanság számos település szegényparasztságának adott kenyeret a gyékénymunka révén. A gyékénytermő területek a vízrendezést követően jelentősen beszűkültek: csak a gátak közé szorított alföldi folyók holtágaiban, valamint a tavak (Kis-Balaton, Fertő) és vízállások szélén

2 Boros 2005. 257-266., Frisnyák 1994. 9-44., Frisnyák 2004. 61-70.

3 A problematika történeti kérdéseiről: Takács-Udvari 1989a. 195. skk. A táj gazdasági térszerkezetének változásairól összegzőén: Frisnyák 2004. 153-171.

4 Udvari 1988. 48.

5 Csalog 1962., Csalog 1963.

6 Ráth 1898. 8.

111