Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

tett alapanyagot: a Tokaj-Hegy alj át délről tágabban övező vízjárta sík vidékek - Bodrogköz, Taktaköz és a Harangod-vidék, illetve a Tisza bal parti Rétköz és Nyírség - a folyószabályozások és vízrendezés előtt, a 19. század végét meg­előzően a vizes élőhelyek növényzetével (galériaerdők, sás, gyékény, nád stb.) járult hozzá a tárgyalkotó tevékenységhez.2 A térség mozaikos szerkezete jósze­rével kínálta a népesség egymást váltó generációinak a táji-természeti adottsá­gokon nyugvó munkamegosztást, aminek meghatározó történeti rétegét képezte a lokális tájhasználat keretében formálódó háziipari tevékenység.3 Ha Zemplén vármegye mozaikos földrajzi és etnikai-kulturális tagolódására gondolunk, akkor mind a háziiparosok, mind pedig az általuk készített javak felhasználói esetében interkulturális/interetnikus kapcsolatokat is feltételezhetünk.4 A háziipar állította elő azoknak az eszközöknek az egész sorát is, amelyek magát az árucserét kiszolgálták. Csalog Zsolt kiváló tanulmányai mind az anyag történeti vonatkozásaiban, mind tipológiájában tágabb összefüggéseket igazol­nak, de az újabb feldolgozások is a technika korai ismeretét jelzik.5 A formák és a funkciók révén formai hasonlóságok mutathatók ki pl. a vesszőmunka és a gyékénymunka termékei között, s nem elhanyagolható az sem, hogy mindkettő organikusan kapcsolódhatott a mezőgazdaság (pl. dinnye-, dohány- és zöldség­kertészet), a különféle kézműiparok (pl. kőfaragás), s egészében a szállítás és a kereskedelem területéhez. Ezek a kapcsolódások sajátos igényt fogalmaztak meg a háziiparok számára, alkalmanként - pl. a vasúti szállítás révén a 19-20. század fordulójától - az egyes készítőközpontok rövidebb-hosszabb idejű felvirágzását eredményezhették. A kosárfonás pl. a szőlőtermelés, a szőlő- és gyümölcskivitel segédeszközeként virágzott fel (újra) a 19. század végén.6 A két háború közötti időszakban virágzott fel Tiszaladány vesszőipara, ami az amerikai eredetű nemes fűz, zöldvessző fonásán alapult. Az 1930-as években szinte minden ladányi csa­lád foglalkozott a vesszőmunkával, s szeptember derekára szinte már egy szál fonásra alkalmas fűzfagallyat nem lehetett találni a vizek mellett, mert mindet begyűjtötték a feldolgozáshoz. Ezen a helyen a problematikának csak két, általam fontosnak gondolt kér­dését tárgyalom, az első a háziipar nyersanyagbázisának dolga. A gyékénymunka kapcsán a magyar néprajz összegző kézikönyve arról ír, hogy az ármentesítések előtt a szabályozatlan folyók ártere, valamint a Hanság számos település szegény­parasztságának adott kenyeret a gyékénymunka révén. A gyékénytermő területek a vízrendezést követően jelentősen beszűkültek: csak a gátak közé szorított alföl­di folyók holtágaiban, valamint a tavak (Kis-Balaton, Fertő) és vízállások szélén 2 Boros 2005. 257-266., Frisnyák 1994. 9-44., Frisnyák 2004. 61-70. 3 A problematika történeti kérdéseiről: Takács-Udvari 1989a. 195. skk. A táj gazdasági térszer­kezetének változásairól összegzőén: Frisnyák 2004. 153-171. 4 Udvari 1988. 48. 5 Csalog 1962., Csalog 1963. 6 Ráth 1898. 8. 111

Next

/
Thumbnails
Contents