Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

II. 1. A Kárpát-medencei honfoglalást megelőző időszak magyarságának kereskedelméről csak szórványos adatok tájékoztatnak, bizonyára annak emlékét őrzi maga az - iráni eredetű - vásár szavunk is. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a sztyeppéi népek kereskedésére vonatkozó arab, bizánci és más források adatai a magyarság korai csoportjait is jellemezhették, lévén ugyanazok a társadalmigazdasági igényei, mint a térség más népeinek. Témánk szempontjából lényegesebb azonban, hogy a 9-10. század fordulóján, a Kárpát-medencében megtelepedő magyarság társadalmában már számos elkülönült kézműves tevékenység létezhetett, amelyek - fejedelmi-királyi szolgáló népként, mesterségenként is csoportosulva - helynévként is rögzültek. Az Árpád-korból (10-13. század) ismert mintegy 360 helynevünknek 43%-a későbbi iparokra vonatkoztatható.6 A feudális magyar állam (Kr. u. 1000) első három évszázadában kialakuló településhálózat, a szabad királyi városok (civitas) 13-14. századi gyarapodása és erősödése csakúgy, mint az újonnan érkező telepesek, a termelőtevékenység és a társadalom differenciálódásának irányába hatott, aminek törvényszerű velejárója volt az árucsere alkalmainak és helyszíneinek kikristályosodása. A 14-15. században megformálódó mezővárosok (oppidum) hálózata már a jobbágyparaszti áruértékesítés, a paraszti piacra termelés, a vásár és a hetipiac problematikáját is felveti, s utal a város (mezőváros) és falu gazdasági-társadalmi kapcsolatának kérdésére.7 A nagy számú mezővárosnak - királyi városok híján - országrésznyi térségekben központi szerep jut, egyéb funkcióik mellett a rendszeres árucsere helyszínei is.8

A parasztság történetének kutatása olyan tömegű adatot tárt fel az elmúlt fél évszázad során a nagy számban úton levő jobbágyokról, azok vásári-piaci jelenlétéről, hogy nem vonhatjuk kétségbe: a jobbágyparaszt a 14-15. század kereskedelmének is résztvevője. A földesurának megfizetendő adóhoz készpénzre is szüksége van, urának is érdeke, hogy a jobbágy piachoz jusson. A paraszti árutermelésnek feltétele a feudalizmus megszilárdulása, amit a mezőgazdasági technikában a nyomáskényszer, a nagytestű igavonó szarvasmarha meghonosodása és az általa vontatott korszerűbb eke, illetve az általuk megnövekedő termésmenynyiség alapoz meg, a társadalomban pedig a paraszti és a kézműves tevékenység minden korábbinál erőteljesebb differenciálódása kísér. (Még akkor is, ha a falusi-mezővárosi árutermelésben a 19. század első feléig szorosan összefonódik a mezőgazdálkodás és az iparűzés.) 15. századi adatokból már az is kielemezhető, hogy az árutermelő jobbágyparasztok egymástól - légvonalban - 10-35 km távolságra eső vásárokat is felkerestek, de vélhetően ennél messzebb is eljártak. A különféle vámok és a földesúri hatalmaskodás sokáig nehezítette ugyan a kereskedést, az érett feudalizmus azonban a mozgás és a kereskedés jogbiztonsága

6 Heckenast 1970., Györffy 1972.

7 Belitzky 1932.

8 Dankó 1979.

10