Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
felé hatott. A késő középkorban már sűrű vásár- és piachálózat fedte az ország területét, megnőtt az árutermelés és a kereskedelem jelentősége. A jobbágyok is rendszeresen felkeresték a vásárokat és a piacokat.9 Ellentmondásos annak megítélése, hogy a másfél százados török hódoltság (1521-1686), Magyarország három részre szakadása milyen módon hatott a gazdaságra, a településhálózatra, s mennyiben élt tovább a hódoltsági területeken a korábbi békés időszak tevékenysége. Nagy valószínűséggel igen, persze gyakori háborúskodások közepette. Számos tény igazolja a - magyar és török - kézművesek jelentőségét, a különféle iparágak történeti rétegeiben pedig ennek a korszaknak a hatását. A török kiűzése utáni generációk életét az ország gazdasági reorganizációja határozta meg. A nagy számú betelepülő jelentősen befolyásolhatta mind a termelés, mind az értékesítés térszerkezetét (pl. idegen ajkú telepesek által meghonosított iparágak a korábban lakatlan erdővidékeken). A jelentős demográfiai növekedés, majd a 19. század elejétől érvényesülő agrárkonjunktúra nem csupán a paraszti polgárosodás gazdasági-társadalmi feltételeit teremti meg, de - a köznapi és a reprezentációs tárgyi szféra elkülönülésével - a kézművesség és a kereskedelem minden korábbinál erőteljesebb virágzását segíti. A 18. század második fele és a 19. század a vásárok virágkora, a paraszti kereskedelem és gazdasági kapcsolatok leggazdagabb korszaka. Más kérdés, hogy a települési struktúra és a kereskedelem térszerkezete - elsősorban a városfejlődés ellentmondásai miatt - meglehetősen fejletlen, s számos vonatkozásban akadályozza a mezőgazdaság fejlődését, tőkeerejének növekedését. Ebben az időszakban már rendkívül gazdag forrásanyag - a Mária Terézia-féle úrbérrendezést előkészítő paraszti vallomások (1770-1772) tömege - igazolja, hogy a paraszti népesség zöme számára a falujából elérhető vásár(ok) száma és azok távolsága az egyik legfontosabb gazdasági „előny”, illetve „hátrány”. A peremterületek, a domb- és hegyvidék népe számára ez a gazdaság egyik alapja, ráadásul alkalmi munkát is rendszeresen a vásár- és piactereken találhat önmagának. A kézműipar virágkora a 19. század első harmadától a parasztok tárgyi ellátottságában még tükröződik: a népművészet virágkora ez, amikor megnőnek a tárgyszámok, s kialakul a díszes, reprezentációs funkciójú tárgyak elkülönülő világa. A népviselet kivirágzását azonban már a gyáripar, illetve annak termékei biztosítják, s a kereskedelem korábbi formáinak jelentősége ettől kezdve egyre csökken. A céhek felszámolása, illetve az új ipartörvény (1872) már megváltozott szerepet biztosít a kereskedelem korábban meghatározó rétege, az iparosság számára. Az új tárgytípusok, technikai innovációk zömmel már nem a vásárokon jelennek meg, hanem a tőkés kereskedelem keretei és formái között. 9 Bácskai 1965., Gyimesi 1975., Kubinyi 2000., Kubinyi é. n., Mályusz 1953., Székely 1953., Székely 1961.
