Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

termésének értékesítését segítette a felvásárlás és a kialakuló feldolgozóipar, de természetes, hogy ez utóbbiak kialakulásának feltételeit az adott térség mezőgazdálkodásának termelésszerkezete teremtette meg. Ilyen volt Zemplénben a dohány felvásárlása, a beváltó hálózat kiépítése a dohánymonopólium bevezetése (1851) után. A Felső-Bodrogköz homokdombjain - főleg a vízrendezés után - sok parasztcsalád jövedelméhez járult hozzá a dohánytermesztés (Nagytárkány és környéke). A 19. század utolsó harmadától a dohányfeldolgozás adott munkát a paraszti munkából kiszakadok csoportjainak (pl. Sátoraljaújhely). A cukorrépa termesztésének térhódítását segítette Tőketerebes és Szerencs feldolgozó üzeme. Az előbbi az Ondava mente térsége - benne a négy településből álló kis magyar nyelvsziget - lakóinak földművelési rendszerét és a termesztett növények arányait befolyásolta, de kihatott a gazdaságilag fontos ökörtartás haszonvételére és fajtaváltására is. Még szembetűnőbb mindez Szerencs esetében: a vasútépítés, majd a Magyar Cukoripari Rt. 1889-ben termelésbe álló gyára a kis hegyaljai mezővárost kistérségi központtá tette, melynek lakossága 1880 és 1910 között két és félszeresére nőtt. Maga az üzem már az alapítása utáni években a népesség majd harmadának, közel 800 főnek adott kenyeret.9

A vármegye délről északnak tartó forgalma, a folyóvölgyek útvonala századokon át hordozója volt a magyar-lengyel kereskedelmi kapcsolatoknak, különösen is a tokaji bor lengyelországi forgalmának. Ennek históriája a 18-19. században már fel volt függesztve Lengyelország mindenkori állami státusára: az ország többszöri felosztása erőteljesen befolyásolta a borkereskedelem kondícióját is.10 11 A vármegye déli része, hangsúlyosan is Tokaj-Hegyalja kapuja, a tokaji Tisza-rév roppant fontos forgalomgyűjtő hely volt: az itt összeszűkülő Tisza-ártér adta átkelési lehetőség az érintkező tájak - Nyírség, Hegyalja -, valamint Erdély és Felső-Magyarország távolsági áruszállítása és személyforgalmának csomópontja volt. A tutajokon és kishajókon érkező árut és a hegyaljai bort innen szekerekkel szállították tovább. A tiszai ártér másik szűkülete Tiszalúc és Tiszadob között volt: itt terelték át a Hortobágy és a Hajdúság kiterjedt legelőin nevelt szarvasmarhákat Felső-Magyarország piacaira. Tiszalúc a 16. század közepéig, a török délvidéki térnyeréséig a szerémségi bor legtávolabbi kikötő- és átrakóhelye volt: innen szekereken utazott tovább a bor Kassára, Eperjesre és más felföldi városokba. A 18. században és a 19. század első felében Tiszalúc Miskolc „kikötőjeként” fogadta az Északkeleti-Kárpátokból úsztatott faanyagot és az erdélyi sószállítmányokat.11

Zemplén vármegye tagoltsága tükröződik abban is, hogy a 18. század közepén 452 településéből 26 volt mezőváros jogállású, s hogy a zempléniek a vár-9 Frisnyák-Gál 2005. 175-179., Göőz-Kókai 2005. 268-272. Lásd még: Frisnyák-Gál (szerk.) 2002., Frisnyák-Gál (szerk.) 2005a., Frisnyák-Gál (szerk.) 2005b.

10 Divéky 1905., Balassa 1991., Komoróczy 1942. 42, Komoróczy 1944., Pap 1985.

11 Szabó 1934. 89-97., Iványi 1906. 1-54. Összegzőén: Frisnyák 2009c. 183-184.

107