Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Nyomatatás, kézirat, népi írásbeliség - Ponyvanyomtatványok - Országos terjesztésú füzetek
tebb festménye a Damjanich Jánost ábrázoló, Nagysallói ütközet című olajképe. Tatár Péterként az 1860—1870-es években ponyvafüzetek százainak volt szerzője és rajzolója is egy személyben. Halálának évében egyébként munkaadója, Bucsánszky Alajos is megvált a nyomda-kiadó aktív vezetésétől.269 Vejére, Rózsa Kálmánra bízta az üzlet folytatását, aki Rózsa K. és neje néven 1912-ig vitte a vállalkozást, és nyomta többek között Tatár Péter vőfélykönyvét is újabb kiadásokban.270 Az F típusú ponyva vőfélyverseinek forrását nem ismerjük. A cím alapján arra gondolhatunk, hogy népszokásokból merített a szerző; valójában azonban szövegei sokkal mesterkéltebbek annál, hogysem folklór jellegű tradícióból származnának. Valószínű, hogy Tatár Péter saját szerzeményei ezek, melyek később a kéziratos vőfélykönyvekben is megjelennek. G típus Bucsánszky Alajos jó üzleti érzékkel megáldott ember volt: vőfélykönyvének megjelentetése után nem sokkal megteremtette a saját maga konkurenciáját is, Vetró Lőrinc névvel kiadott Alföldi vőfénykönyv címen. Ez a vállalkozás szerkesztőként szintén viselte az alcímében Tatár Péter jól csengő nevét.271 A jobb eladhatóság érdekében a nevesített szerző mellé több kiadás borítólapján hozzátették titulusát is: „Vetró Lőrincz, Szegednek szülötte, több lakodalmak verselő vőfénye.” Az előzmények közül A-tól F-ig minden típusból vett át szövegeket, és ezek mellett újabbakat is tartalmazott, mintegy 40 oldalnyi terjedelemben. Ez volt az első olyan országosan terjesztett füzet, amely a címadásában tudatosan vállalta a tájegységi kötődést. (Korábban már megjelentek helyi szinten kisebb példányszámú füzetek lokalitást hangsúlyozó címekkel.) A 20. században ez a megoldás általánossá vált, és a legelterjedtebb alföldi mellett megjelentek az erdélyi, székely, palóc, dunántúli, majd később a még specifikusabb mátravölgyi, szamosháti, sőt a községre leszűkített pl. girincsi (Zemplén m.) vőfélykönyvek. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a néprajzi-folklorisztikai gyűjtések előrehaladtával a literátus társadalmi rétegek számára érdekessé vált a népi kultúra táji megoszlásának kérdése, és a vásárlók szemében a hitelesség látszatát, az eredetiség érzetét keltették ezek a konkrét táji címadások. Valójában ezekben a kiadványokban ugyanazok az országosan elterjedt versek domináltak, amelyek az egész műfajt meghatározták. A ponyvafüzetekben eddig nem sikerült igazi táji változatokat kimutatni. Az Alföldi vőfénykönyv érdekessége azonban, hogy újonnan közölt (azaz ismert ponyvái előzményekkel nem rendelkező) szövegeinek egy részét sikerült megtalálnom az 1839-re datált kecskeméti PántzélJános-énekeskönyv kéziratos szövegei között. Ez azt jelenti, hogy a Bucsánszky-műhelyben készülő kiadvány szerzői (akár Medve 269 POGÁNY P. 1978. 296-298. Pogány Péter megemlíti, hogy Bucsánszkynál egy másik házi szerző, Flóris Benő is foglalkozott vőfélyversek írásával. POGÁNY P. 1978. 318. 270 OSZK Pny. 258, Pny. 285, Pny. 317, Pny. 344. 271 Vetró Lőrincz: Alföldi vőfény-könyv. Budapest, Bucsánszky, 1875. OSZK Pny. 862. 79
