Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Tisztségviselők, a vőfély szerepe
jelenlétében pedig teljes egészében hagyják el a vőfélyek. „Még a közrendű emberek sem mind szeretik azt, ami sok, vagy felesleges; azért, ha tapasztalhatnék, hogy unakozzák a sok Ritmizálást, hagyjon el a Vőfély belőlök, a maga ítélete szerént [...] Ha pedig úri személyek találnának lenni, akkor ezeket teljességgel kihagyván, az étkeket egymás után minden lárma nélkül tisztességesen kelletik feladni.”220 Az étkezés közbeni mulatóversekkel kapcsolatban szintén önmérsékletre int a debreceni vőfélyek alapszabálya: „...az ebéd vagy vacsora alatt, illedelmes és jobb érzést nem sértő elbeszélésekkel, élcelkedéssel mulattathatják a vendégeket, azonban óvatosan legyenek, hogy ezekbe untatásig soha el ne merüljenek.”221 E három idézetből azt látjuk, hogy a vőfélyi tisztség jellege és a verselés módja, stílusa a 19. században már egyértelműen a parasztsághoz, mezővárosi parasztpolgársághoz kötődik, és a műveltebb rétegek vagy magasabb társadalmi osztályok kissé idegenkednek tőle. Ezzel összefügg az a tendencia, hogy a vőfélykönyvek igyekeznek úri viselkedési mintákat állítani a vőfélyek elé. így a Magyaróvári vöfélykönyv például előírja, hogy a régies kegyelmetek megszólítás helyett a korszerű, titulus szerinti megszólítást alkalmazzák, hozzátéve az Uram és Asszony formulákat. Tanácsolja továbbá, hogy a vőfély a házba való belépés előtt az ajtón kopogjon, és köszönéskor hajoljon meg. A kopogással kapcsolatos érdekesség, hogy Réső Ensel Sándor szerint a „földműves társa ajtaját csakis leánykérés alkalmával kopogtatja meg, különben sohasem. Ha tehát este vagy reggel valaki az ajtón kopogtat, a szobában lévők azonnal tudják, micsoda járatban van a kopogtató; ha a leány ekkor a szobában van, mindjárt a guzsaly mellé ül, s így várja a vendéget.”222 A társadalmi érintkezés gesztusaiban tehát azt az úri, később polgári-kispolgári eszményállítást találjuk, amelyekről a kéziratos vőfélykönyvekben található szerelmeslevél-minták, vagy a menyasszonybúcsúztató szövegek tegeződő megszólításai (az egyébként magázódó közegben) is tanúskodnak.223 A verselés mikéntjéről, a helyes hangsúlyozásról, a szép kiejtésről és a vőfélyvers hangzó esztétikumáról a 19. század második feléből már sűrű adatokkal rendelkezünk. A Magyaróvári vőfélykönyv a prózai hívogatok előadásmódját így írja elő: „A hívást nem úgy mint ha valamit leckézne, annál is inkább sedréivé, hanem halkal, és értelmesen, mint ha csak tulajdon magától származtatott szavakkal beszéllene, mondja el.” A figyelmes, halk verselést és a sorvégeken történő levegővételt a strofikus rigmusokkal kapcsolatban is tanácsolja. Ez a beszédtechnikai útmutatás is a sedrélés (hadarás) elkerülése végett volt fontos. „A Rithmusokat vigyázva, és halkal mondja el, és egy lélekzés alatt ne többet, mint amennyit egy sorban talál írva, hogy Cadentziákra essék.”224 220 Mennyegzői vígságra a legeslegújabb Vőfélység... Magyaróvár, 1847. OSZK 270.195 221 A Debreceni Vőfély Társulat Alapszabályai, 1863. december 14. Közli BÉRES A. 2009. 23. 222 RÉSŐ Ensel S. 2000. 112. 223 KESZEG V. 1991. 72, KINDA 1. 2012. 15. 224 Mennyegzői vígságra a’legeslegújabb Vőfélység... Magyaróvár, 1847. OSZK 270.195 69 1
