Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szokáskeret (A lakodalom forgatókönyve és tisztségviselői a 19. században) - Tisztségviselők, a vőfély szerepe
A vőfély ceremóniamesteri mivoltát tehát egy fejlődési folyamat eredményének tartom, amely a nemesi-polgári minták követésének és az archaikus közösségek bomlásának — azaz általánosságban a paraszti polgárosulásnak — lehetett a következménye. Nem véletlen, hogy a ponyvanyomtatványok tartalma és szerkezete is ilyen irányban változik a 19. század folyamán. Míg 18. század végi Mátyus Péter-féle első füzetek rövidek, és a vacsorához köthető verseken kívül csupán egyetlen menyasszonybúcsúztatót tartalmaznak, addig a század végére negyven-ötven oldalas, a lánykéréstől a vendégküldésig terjedő teljes lakodalmi forgatókönyvekkel találkozunk. A 20. század első felében ez a tendencia folytatódott egészen odáig, hogy a lakodalmas menet feldíszítése vagy az esküvő pappal, anyakönyvvezetővel történő előzetes egyeztetése is a vőfély feladatai közé tartozott.190 Ezzel párhuzamosan egy másik változás is lezajlott a 19. században, amely a vőfély tálalómesteri, lakomarendező funkcióját helyezte előtérbe. Az előzővel ez nem áll ellentétben, hanem ugyanannak a folyamatnak egy másik oldaláról, másik olvasatáról - és másik végeredményéről - van szó. A lakodalom menetének bemutatásánál már láttuk, hogy a szokáskör alakulásának fő iránya az egyszerűsödés és az egységesülés irányába tartott. A szokásleírások korábban idézett adataiból kitűnt, hogy bizonyos szokáselemek teljesen eltűntek a lakodalom menetéből, vagy nagyon leegyszerűsödött formában érték meg a 20. századot. (Ilyen volt a menyasszonyfektetéshez kapcsolódó szokáselemek csoportja, az ágyvitel, a lovas-szekeres utcai menet, a többszöri kikérés, a hérész, a hajnaltűz stb.) Az egynaposra szűkült és egyre inkább csak a vacsora eseményei köré rendeződő lakodalom menetében mind kevesebb rituális cselekménnyel és irányítást igénylő színjátékszerű szokáselemmel találkozunk. Ennek megfelelően a vőfély feladatának hangsúlyai is áthelyeződnek, a ceremóniamestertcX egy szűkebb értelemben vett lakomarendező tálalómester irányába. A folyamatnak megvannak a lenyomatai a kéziratos vőfélykönyvekben is. A ponyvafüzetek és a kéziratok kapcsolatára jellemző, hogy a század végén nagyobb arányban másolnak tálalóverseket, mint szokásmozzanatokhoz kapcsolódó rigmusokat. Egyes kéziratok (mint például a Csepregi vőfélykönyv) pedig kizárólag tálalóverseket tartalmaznak. A szerepkör kétféle változását úgy összegezhetjük, hogy a paraszti polgárosulás folyamatában egyfelől erősödött a vőfély ceremóniamesteri és lakodalomszervező funkciója, mert az archaikus közösségek átalakulásával és a mintakövetés attitűdjével együtt járt egy specializálódott, félhivatásos-hivatásos tevékenység kialakulása. Feltehetően a „parasztosodás” folyamatával, a népviselet-népművészet kivirágzásával, az alföldi mezővárosok cívis parasztpolgári kultúrájának kiteljesedésével van távolabbi összefüggésben a változásnak ez az iránya.191 190 A modern vőfélyek rendezvényszervező feladatáról: KÓKAI M. 2008. 419-423, BALÁZS L. 1999. 136-137, KÜRTI L. 2013. 214. 191 Valószínűleg nem véletlen, hogy a hivatásos vőfélyekre vonatkozó adatok szinte kizárólag az alföldi mezővárosokból származnak. SZILÁGYI M. 2004. 341. A tendencia tágabb összefüggéseiről lásd FÉL E.-HOFER T. 1975. 34-42. 61 I
