Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Bevezető - Kutatástörténet
kell vennünk néhány, a folklorisztikában alapvetőnek számító, módszertanilag példamutató és ezért meghatározó jelentőségű lakodalom-monográfiát is, mert ezek a szokás forgatókönyvének és a szokás szereplőinek részletes, módszeres bemutatásával a szövegek rendszerezésében és tartalmi-funkcionális meghatározásában nyújtanak támpontokat.56 Ezen kívül természetesen fontosak azok a tanulmányok, amelyek a dolgozatban feltárt kéziratok keletkezési helyének közvetlen környékéről, Északke- let-Magyarországról ismertetik a lakodalmi szokásokat. Bár általában korszakunknál későbbi időszakra vonatkoznak, a táji kötődések miatt mindenképpen tanulságosnak bizonyult ezek áttekintése és a kutatásba történő bevonása.57 A történeti szokáskutatásból jól ismert, a 19. század első feléből származó lakodalom-leírások sem nélkülözhetők, mert ezek a szokásmozzanatok kialakulására és a vőfélyek, vőfélyversek történeti változásaira nézve adnak elsődleges fontosságú adatokat.58 A szokáskutatás eredményeinek első összegzési kísérlete 1982-ben történt, a nagykőrösi Arany János Múzeumban megrendezett Lakodalom Szimpozion keretében. Ennek a konferenciának az előadásait tartalmazza az a gyakran idézett Lakodalom-kötet, amelynek több tanulmánya foglalkozik a lakodalmi költészet kérdéseivel, köztük a vőfélyversekkel.59 A szokáskutatás felőli néprajzi megközelítések újabb kori összegzését adja Györgyi Erzsébet több munkájában, melyek közül különösen a 2001-ben megjelent tanulmánykötete bizonyult hasznosnak.60 A vőfélyversekre koncentráló lakodalom-dolgozatok között számos olyan leírás is található, amely a szokásmozzanatok ismertetését teljes mértékben elhagyja, és elsősorban a szövegközlés szándéka áll a publikáció középpontjában. A 19. századi ilyen típusú szövegközlésekre már hivatkoztunk a szekunder forráscsoportok bemutatásánál; az összehasonlító vizsgálat és a műfaj továbbélése szempontjából azonban nem lényegtelen, hogy a 20. századi hasonló munkák közül is megemlítsük a legfontosabbakat. Az északkelet-magyarországi közlések azért különösen érdekesek, mert a kéziratos források keletkezési helyéhez közeli, gyakran szomszédos településekről 56 BALÁZS L. 1994, BAKÓ F. 1987, 1989, PUTZ É. 1943. A vőfélykönyvekkel kapcsolatban hasznos adatokat idéz, és fontos megállapításokat tesz JUNG K. 1978. 61-118. A szegedi nagytáj vőfélyeinek tevékenységét, poétás hagyományait és a 19. századi szegedi vőfélykönyveket ismerteti BÁLINT S. 1980. 83-146. 57 BÁCSKÁI B. 2008, BAKÓ F. 1955. 345-408, BÉRES J-LAKI Lukács L. 2002, MERÉNYI L. 2001. 91-104, UJVÁRYZ. 2002a. 611-690. 58 BALOGH S. 1827. 38-54, EDVI Illés P. 1827. 3-6, FILEP A. 1971. 115-132, HOFFMANN T. 1954. 517-529, RÉSŐ Ensel S. 2000, 2006, SCHRAM F. 1967. 570-577. 59 NOVÁK L.-UJVÁRY Z. 1983. 60 GYÖRGYI E. 1990. 32-66, 2001. Témánk szempontjából figyelmet érdemelnek még a következő lakodalom-leírások: BÓDI Zs. 1996. 41-94, CSÁKY K. 1993, GRÁFIK I.-TURBÉKY D. 2000, JÁVORCSIK B. 1995. 69-201, MOLNÁR L. 2002, NÁDASI L. 1994. 113-129, SZABÓ L.-SZABÓ I. 1976. 27
