Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Példatár - A szövegközlés módja
PÉLDATÁR A szövegközlés módja A lakodalom forgatókönyvének megfelelő sorrendben, tematikai-funkcionális csoportosításban kerülnek közlésre kilenc népi kéziratos könyv válogatott vőfélyversei. Az egyéb műfajok (vallásos versek, halottbúcsúztatók, lánykérő levelek, emlékversek, népdalok, népies műdalok) a válogatás során kimaradtak, mert az elsődleges cél nem a népi írásbeliség és a kéziratos gyűjtemények bemutatása, hanem a lakodalmi költészet szövegeinek a rendszerezése volt. A prózai és verses alkotások két nagy csoportba oszthatók. Az első a szűkebb értelemben vett Vöfélyversek (vőfélyrigmusok) csoportja: azok a szövegek kerültek ide, amelyek a lakodalom menetének megfelelően az egyes szokásmozzanatokhoz kapcsolódnak, és legfőbb funkciójuk az ünnepélyesség fokozása, a rítus magyarázata, illetve a szokáskör szervezése-irányítása. Ezeknek a verseknek a használata leginkább a vőfély ceremóniamesteri feladatköréből származtatható. A második a lakodalmi étkezésekhez, legfőképpen a vacsorához köthető Tálalóversek, mulatóversek és köszöntök csoportja. Ezek funkciója elsősorban a szórakoztatás, mulattatás; de az erkölcsi-etikai normákat közvetítő, intő-oktató szándékú példázatok és didaktikus versek éppúgy ide kerültek, mint az asztali áldások, az ünnepélyes pohárköszöntők és az adománykérő versek. E második nagy szövegcsoport a vőfély tálalómesteri és mulattató szerepköréhez kapcsolódik. A két nagy fejezeten belül 19 tematikai-funkcionális csoportba soroltam a szövegeket. Ezek elnevezése és beosztása a Magyar Népzene Tára III/A. kötetének lakodalmi forgatókönyvét követi, a vőfélyversek sajátosságaihoz és a szövegkorpusz belső arányaihoz igazítva. A legfontosabb szempont a szövegközlés, és nem a szokásleírás volt, ezért a textológia elvei erősebben érvényesülnek, mint a szokásforgatókönyv időrendiségének kívánalmai. Ha két vőfélyvers szövege hasonló, akkor azok egymás mellé kerültek — függetlenül attól, hogy melyik szokáselemhez kötődnek és a lakodalom menete szerint hol lenne a helyük. Egy csoportba soroltam például a hívogatóverseket, mert szövegfolklorisztikai szempontból egységesek, noha a menyegző előtt, alatt és után is voltak különféle alkalmai az élőszóval történő személyes hívogatásnak (esküvőre, lakodalomba, vacsorára, kontyolóba, hérészbe, kárlátóba való hívogatás). Hasonlóképpen együvé kerültek a búcsúztatók, annak ellenére, hogy a menyasszonybúcsúztató, 259
