Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Változatképződés, terjedés
Hasonlóképpen a 135. szövegcsalád variánsai közül a ponyvanyomtatványon és a taktabáji változatban szilaj bika szerepel, míg Kisgyőrben egy vén kotlóstyúkkal történt a dicsekvő vőfély „verekedése”. A 133. számon közölt szövegek a nyoszolyóasszony ajándékának felköszöntésére valók, ám Pántzél János a pörkölthús feladására mondta el ugyanezt. A 151. számú borköszöntö első versszaka a feltehetően forrásul szolgáló Népszerű vöfényi beszédek című 1885-ös ponyvafüzetben a jegyváltás egyik rigmusa, és a Jegyesek számára helykérés az asztalnál címet viseli.770 Egyedi változatok — a folklorizáció további jelenségei A vizsgált szöveganyag egy elenyészően kis része, mindösszesen öt változat nehezen sorolható be a vőfélyversek variációs rendszerének eddig említett négy fő típusába. Azért érdemes mégis külön foglalkozni ezekkel a rendhagyó esetekkel, mert egy dologban közösek: a változatképződés módjában erősebben érzékelhető bennük a folklorizáció folyamata, vagyis a szóbeliségben élő népköltési szövegekhez hasonlóan variálódnak. Az első szövegpéldában a páros rímű négysoros strófa megtartása mellett a szavak sorrendjének felcserélésével, és a rímhelyzetben lévő sorvégi szavak kicserélésével hozott létre egy jellegzetes, ám az eredetivel mégis majdnem azonos variánst a taktabáji Ozsváth Bertalan. Dicsérjük a Jézust, édes Megváltónkat, Küldjön e hajlékba békét és nyugalmat1 Engedelmet kérünk alázatossággal, Hogy belépni mertünk ilyen bátorsággal771 *** 1. Dicsérjük a Jézust, édes megváltónkat, E hajlékba küldjön békét és nyugalmat! Alázatossággal engedelmet kérünk, Hogy ide ily bátran belépni merünk.771 772 770 Bővebben a példatár 114, 133, 151. sz. jegyzeteiben. 771 Alföldi vőfény-könyv... Budapest, 1875. OSZK PNy 862. VACSORA ELŐTTI SZÜNIDŐ ALATTI PERORÁC1Ó. Ks.: Szerencsés jó estét kívánok mindennek... 772 Taktabáji vőfélykönyv. Taktabáj, 1899-1905. [16.] 244