Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészettöl örökölt stílus és poézis - Antik mitológiai elemek
Antik mitológiai elemek A közköltészettől örökölt stílus második fontos eleme az antik mitológia szereplőinek és egyes történeteinek a megjelenése. A görög-római istenek világa, a trójai mondakör, a görög-perzsa háborúk egy-egy szereplője is arra utal, hogy a vőfélyversek keletkezésének hátterében a falusi értelmiség közvetítő szerepét és azok kollégiumi műveltségét kell feltételeznünk. A biblikus vonatkozásokhoz képest a mitológiai elemek száma azonban számszerűen is kevesebb, jelentősége pedig a szövegek egészének arányában véve lényegesen kisebb. Míg a bibliai tematika és a hozzájuk szorosan kötődő prédikátor-stílus a vőfélyversek szinte valamennyi tartalmi-funkcionális csoportjában felbukkan (ha másként nem, legalább egy-egy frázis, formula, köszöntés, áldáskérés, elbúcsúzás formájában), addig az antik mitológia mindössze néhány szövegtípusban jelenik meg, és jellemzően csak egy-egy szereplő felvillantására korlátozódik. A szentírási idézetek egy-két kivételtől (például az Eliézer-Elizeus problematika) eltekintve pontosak, és jellemzően az eredeti kontextusba ágyazottan, a lényegi erkölcsi tartalmakat is magukkal hozva kerülnek be a vőfélyversekbe. Ezzel szemben az antik mitológia szereplői az eredeti történetek összefüggéseiből kiragadva, jobbára csak a mesterkélten tudálékos (és ezzel lényegében az eredeti értelmiségi diskurzust csak utánzó) beszédmód jegyében vannak jelen a szövegekben. A biblikus vonatkozásokban érezhető a kéziratok szerzőinek gyakorlottsága: a Bibliát és az énekeskönyvet napi szinten forgató református atyafiak műveltségének szerves részeként jelentkeznek az ismertetett elemek. Az antik mitológia azonban mintha távoli emlékként, félig elfelejtett, vagy másodkézből, hallomásból ismert felszínes műveltségelemként kerülne a lakodalmi szövegekbe. Ebben a tekintetben lényegi különbséget figyelhetünk meg a 18. századi közköltészet és a 19. századi vőfélyversek között, mert a közköltészeti alkotások hátterében valós, alapos és autentikus mitológiai tudás található. Tovább árnyalja ezt a képet az, hogy a ponyvanyomtatványok szövegei - amelyeknek szerzői viszont bizonyosan művelt személyek voltak — aránylag kevés mitológiai vonatkozást tartalmaznak. A következőkben idézett szövegek döntő többsége nem ponyváról másolt, hanem a kéziratok szerzői által saját szerzeményként írott (vagy más kéziratokból másolt) alkotás. Ennek megfelelően tapasztalható bennük a félrehallás- ból vagy félműveltségből eredő szövegromlás és a toposzok erőteljes folklorizálódása. A legteljesebb, összefüggő történetként a lakodalom forgatókönyvének kontextusába helyezett mitológiai tematika a trójai mondakörből származó Páris és Heléna történet (77. sz.). A menyasszony fektetés kapcsán elhangzó, a menyasszonyt a násznéptől kikérő köszöntővers 2—5. versszaka elmeséli a trójai háború kitörésének okaként ismert eseménysort. (Priamosz trójai király fia, Parisz csellel elrabolja Menelaosz spártai király feleségét, a szépséges Helenét.) A szöveg további versszakaiban ennek ellentéteként jelenik meg a már idézett Rebeka-történet, kifejezve ezzel a vakmerő leányszöktetéssel szemben helyesnek ítélt illő leánykérés elsőbbrendűségét. 212