Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Bevezető - Fogalmak
átmeneti helyzetnek a következménye az a történeti folyamat, melynek során a közköltészet műfajai a vőfélyverseken keresztül végül a folklórba kerülnek.19 „A vőfélykönyvek szertartásos szövegei, valamint mulattató-szórakoztató rigmusai szóbeli és kézírásos (másolt) változatokban élve és terjedve — az adaptáció, aktualizálás és szövegromlás, illetve átértelmezés jegyeit is magukon hordozva — váltak a recens folklór részévé; ezért mind a népköltészet és a hagyományos lakodalmi szokások, mind a művelődéstörténet vagy a tárgyi néprajz kutatói számára kiváló, de még nem eléggé kiaknázott források.”20 A vőfélykönyv fogalmának ez a meghatározása egy tartalmi típusú definíció, mely egyben a vőfélyversek műfajának különböző szövegtípusait is felsorolásszerűen bemutatja. „A vőfélykönyv a kora újkori populáris költészet jellegzetes terméke. Olyan olcsó ponyvanyomtatvány, illetve kézzel írott, másolatokban terjedő füzet, amely a lakodalom menetének megfelelő étel- és borköszöntő vagy szokásmozzanatokra utaló rigmusokat (bokrétakikérés, kásapénz-szedés, pénzgyűjtés a muzsikusoknak, menyasszonyfektetés, menyasszonytánc stb.), szertartásos köszöntőket, búcsúztatókat, mulattató (hazugság)verseket, tréfás vetélkedéseket, intő és oktató énekeket, megadott nótára énekelhető mulatódalokat és prózai szövegeket (lakodalomba való hívogatás, a menyasszony, ill. az ágy kikérése, találós kérdések stb.) tartalmaz.”21 A vőfélyversek effajta csoportosítása egyben a történeti előzményeket jelentő 16—18. századi közköltészeti műfajokhoz és szövegcsaládokhoz is köti a 19. századi szövegeket. A kutatás fontos eredménye a Régi Magyar Költők Tára XVIII. századi sorozatának 8. kötete, amely a Közköltészet 2. sorozatszámot viseli, Társasági és lakodalmi költészet címmel.22 Ennek szerkesztői előszavában Küllős Imola meghatározása bővebb terjedelemben olvasható. „A kora újkori alkalmi költészet jellegzetes terméke a vöfélykönyv, amely a lakodalom menetének megfelelő verses rigmusokat [...] tartalmazott. A vőfélykönyv olykor kézzel írott, másolatokban terjedő füzet vagy olcsó ponyvanyomtatvány, olykor pedig a »mindenes« célra összeírt, éveken, évtizedeken keresztül bővülő énekes füzet egy része. Szerzőik többnyire iskolamesterek, kántorok, alkalmi versfaragók voltak, akik a helyi hagyományok szellemében megfogalmazott, ám gyakran alacsony művészi színvonalú szövegeikbe iskolázott voltukat bizonyítandó mitologikus és biblikus utalásokat, nyakatekert (gyakran nem is értett vagy félreértett) frázisokat és az adott életkörülményekhez nem mindig illő kifejezéseket szőttek. Mégis — stiláris egyenetlenségük és poétikai gyengeségük ellenére — a lakodalom költészetének más énekcsoportjaihoz viszonyítva a vőfélykönyvek szertartásszövegei és mulattató rigmusai bizonyultak a leghosszabb életűeknek, hiszen a XVIII. század végén ponyván kiadott szövegek kisebb-nagyobb változtatásokkal még a XX. századi 19 Ennek a kérdésnek az első felvetését lásd DÉGH L. 1950. 57-74. 20 KÜLLŐS I. 2004a. 262-263. 21 KÜLLŐS I. 2004a. 259. 22 RMKTXVIII/8. 2006. 17
