Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Szövegelemzés - A közköltészet továbbélésének formái - szövegek, motívumok, toposzok - Csúfolók

vált általánossá, addig a feliratos butellák (továbbá az emberalakos pálinkáskorsók, butykoskorsók, a gömöri hérészes korsók, és természetesen a boros kancsók és bokályok) állandó elemei voltak a lakodalom tárgyi környezetének.430 így nem véletlen, hogy a vőfélyversek és a butellaversek tartalmaznak szövegszinten is azonos sorokat, szófordulatokat.

A kordován bőr motívuma is közköltészeti eredetű, és a sötét bőrszín gúnyolásának egyik formája. A vőfélyversekben az iménti példában idézett strófa azért jelenik meg gyakran, mert a szöveg A Legújabb vöfények kötelessége című ponyvanyomtatványon terjedt országszerte. Összehasonlításul az azonos motívumot tartalmazó 18. századi iskoladráma egy strófája:

Édes Apád látván kordován bőrödet,

Szomorán tekinte gyászos termetedet,

Inaugurála kovátsnak tégedet,

Jól tudsz a fogóhoz, űzd mesterségedet,431

A cigánycsúfolók vaskos kifejezéseihez, szókimondó trágárságához képest némileg árnyaltabb nyelvezetűek a többi nemzetiséggel kapcsolatos szövegek. „A német katona, az üveges, gyolcsos vagy drótos tót, a sátorlakó, lócsiszár, kovács vagy muzsikus cigány, a zsidó kereskedő stb. — mint zsánerfigura — a mindennapi élet természetes szereplőjeként jelenik meg a XVII. század utolsó harmadától az iskoladrámákban, a kéziratos énekeskönyvekben, a prédikáció-paródiákban és a ponyvákon.”432 A nemzetiségcsúfolók gúnyolódásának három fő alaptémája volt: a nem eléggé előkelő származás, a különös, idegen ruházat, és a helytelen magyar beszéd. Ezek mellett a nemzetiségek sajátos foglalkozásai, mesterségei (különösen a vándorárusok különös tevékenysége), illetve a magyarokétól különböző étkezési szokásai jelentették a gúnyolódás tematikáját. A közköltészet nemzetiségcsúfolóinak egyik jellegzetessége a makaronikus nyelv, vagyis az idegen nyelvű és magyar szavak keverése, a helytelen ragozási és toldalékolási megoldások, a magyar szavaknak más nyelvekhez hasonló hangzóbázissal történő hibás, tréfás kiejtése.

A 19. századi vőfélykönyvek nemzetiségcsúfolói ehhez képest egy szegényesebb, egyszerűbb, egységesebb képet mutatnak. Szövegszinten nincs is kimutatható egyezés, és a stílus is meglehetősen más, mint volt a 18. században. A szövegcsoport kétségkívül a közköltészettől örökölte azonban a tematikát, a mondanivalót, illetve az ezek kifejezésére használt motívumokat, nyelvi fordulatként rögzült közhelyeket, toposzokat.

430 SZ. MORVAYJ. 1955. 31-64, TÓTH A. 2013b. 79-91.

431 KÜLLŐS I. 2004.a. 216.

432 RMKT XVIII/4. 2000. 472.

141