Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészet továbbélésének formái - szövegek, motívumok, toposzok - Csúfolók
Ezek az etnikus sztereotípiának is nevezhető jelenségek elsődlegesen az eltérő étkezési szokásokhoz köthetők. A közvetlen előképet jelentő közköltészeti szöveganyagban is gyakran felbukkanó téma volt a „nemzeti” ételek és italok szembeállítása. A magyarok boraihoz képest a németek, tótok söre csak kotyvalék; a tótok zab- és hajdinakásája, a németek káposztája, becsináltja meg sem közelíti a magyarok búzakenyerét, pörköltjét, gulyását, pecsenyéit.433 Ezek a szembeállítások, a másság ételeken keresztül történő megfogalmazása, a nemzetiségeknek tulajdonított jellegzetes ételtípusokon való élcelődés jelenti a vőfélyversek csúfolóinak központi magvát. Ehhez a témához képest a többi említett témakör gyakorlatilag nem fordul elő az általam áttekintett szöveganyagban. Ennek a tematikai szűkülésnek az oka az lehet, hogy a lakodalmi költészetben a mulattató műfajok a 19. században már kifejezetten csak az étkezésekhez (ebédhez, de főleg a lakodalmi vacsorához) kötődtek. Ezért a nemzetiségcsúfolók elsősorban a tálalóversek között, illetve azokhoz szorosan kapcsolódva fordulnak elő a kéziratos vőfélykönyvekben. Szokásforgatókönyvi helyük és tálalóverses szövegkörnyezetük tehát alapvetően befolyásolta, meghatározta a tematikát is. A szlováksággal kapcsolatban a legelterjedtebb sztereotip nemzeti ételtípus a kása volt. Margalits Ede szótára 1805-ből idézi a 19. században már széles körben elterjedt szólás első előfordulását: Tót nem ember, bot nem fegyver, kása nem étel.434 435 Ez a becsmérlő sztereotípia oly mértékben hozzáragadt a szlovákokhoz, hogy a vőfélyversek között még a 20. század derekán is megtaláljuk párhuzamait; a szólásmondás köznyelvi használata pedig napjainkig nyomon követhető. Verses megfogalmazása a Taktabáji vőfély könyvből a következő: Azt mondja a magyar, nem étel a kása, Csak tótoknak való ily Isten áldása.433 A kása és a magyar húsleves párhuzamos említése, bizonyos értelemben etnikai alapú szembeállítása is jellegzetes motívuma a tótcsúfolóknak. Ennek az oppozíciónak az aktualitását az adta, hogy a tésztabetéttel dúsított, szűrt húsleves a magyar parasztság ünnepi étrendjének bevezető fogásaként a 18. század végére terjedt el általánosan. A 19. században már megszilárdult helyzetű, de mindenképpen újnak számító ételtípussal szemben a kása az archaikum megtestesítője lehetett a kortárs szerzők szemében, jóllehet a különböző kásafélék még a 20. század elején is szerepelnek a lakodalom ételsorában.436 433 CSÖRSZ Rumen I. 2000. 177-179, KÜLLŐS I. 2004a. 168-169. 434 MARGALITS 1896. 407. Idézi KÜLLŐS I. 2004a. 178. 435 Taktabáji vőfélykönyv. Taktabáj, 1899-1905. [119.] 436 KISBÁN E. 1993. 98-102. 142
