Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Nyomatatás, kézirat, népi írásbeliség - Kéziratos vőfélykönyvek - Sárándi József vőfélykönyve (Újcsanálos, 1894)
gyakran egyértelmű vonallal vannak elválasztva. A strófák számozásában következetlen, sorszámok néhol vannak, de többnyire nincsenek. A versszakokat írásban nem jelöli, összefüggő folyamként jelennek meg a szövegek. Ennek oka a helytakarékosság is lehetett, mert Sárándi József minden apró felületet gondosan kihasznált a papíron. Az utolsó lapon egy kalendáriumból kimásolt csízió található, hiányos formában. A vőfélyversek tartalmi-funkcionális szempontból hét kisebb egységre tagolhatok. A kézirat szerkezetében és szövegeinek sorrendjében megfigyelhető, hogy a forgatókönyv típusú vőfélykönyvekhez képest ez a füzet egy sokkal szerteágazóbb, látszólag rapszodikusan csapongó, egyes kiemelt témákhoz (pl. búcsúztatók) újra visszavisszatérő, bizonyos különálló szövegeket eleve párban kezelő szerkesztésmód mentén keletkezett. Ugyanakkor a kézirat tartalmilag teljesen homogén; az egyetlen csízió-töredéket leszámítva csak vőfélyverseket tartalmaz. Ezért semmiképpen sem tartozhat a folyamatosan gyarapodó vegyes gyűjtemények csoportjába. Létrejöttének hátterében egy sajátos, folklór jellegű alkotásmód állhat, amelyet verses szövegek kutatásában még nem, az élményelbeszélések, igaz történetek és paraszti önéletrajzok vizsgálata esetében azonban már eredményesen kimutatott a folklorisztika.341 Ennek az alkotásmódnak a jellemzője, hogy az irodalomban szokásos lineáris (egyik időbeli pontból vagy eseménytől a másik felé haladó) beszédmód helyett egy körkörös, önmagába folyton vissza-visszatérő narratív stratégiát használ. így alakulnak ki azok az asszociációs láncok és témabokrok, melyek köré rendeződnek a szövegelemek, miközben „az egyik gondolatról eszembe jut egy másik” elve alapján gördül tovább az elbeszélés. Ebben a kéziratos vőfélykönyvben ugyanezt az asszociatív, körkörösen periodikus alkotásmódot érhetjük tetten, különösen a 4—7. egységek egymáshoz viszonyított sorrendjében, illetve a 4. és a 6. egységen belül. Úgy gondolom, hogy ez lehet a magyarázata annak, hogy az egyébként rendkívül gyakorlatias szemléletű és a használat szempontjainak alárendelt szerkezetű vőfélykönyv miért tér el mégis a forgatókönyv-típustól - holott a szerző és a verselő vőfély számára is ez lenne a kézenfekvő. Ugyanezt az asszociatív szerkesztést a közköltészet egyes kézirattípusaiban is megtaláljuk, tehát a folklór jellegű alkotásmód akár a szóbeliség, akár a 18. századi kéziratosság felől átszürem- kedhetett a vőfélykönyvek közé. „A közköltészet világában az előre megkomponált versgyűjtemény helyett sokkal jellemzőbb az egymásra reflektáló szövegek közötti teraszos tartalmi hálózatépítés. A szomszédos alkotások asszociatív összefüggései ezáltal inkább szakaszosan, ciklusokban teremtettek kapcsolatot a versek között.”342 Elképzelhető, hogy Sárándi József vőfélykönyve nem másolt, hanem fejből leírt gyűjtemény. Ennek ellentmond az a számszerű tény, hogy szövegeinek harmada biztosan ponyvanyomtatványokból származik, mégpedig négy különböző ponyvatípus egyaránt felbukkan a források között. Inkább az a valószínű, hogy a szerző más kéziratokból, és nem közvetlenül a nyomtatott eredetiből merítette a rigmusokat. Érdekes 341 Legjobban bemutatta ezt az alkotásmódot Nagy Olga, lásd GYŐRI K. 1975. 20-21. 342 CSÖRSZ Rumen I. 2009. 46. 104
