Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Nyomatatás, kézirat, népi írásbeliség - Kéziratos vőfélykönyvek - Héti vőfélykönyve (Hét, 1890 körül)

A vőfélykönyvben három személy kézírása különíthető el egymástól. Valószínű, hogy egy családon belül kézről-kézre adogatott, többszerzős (esetleg többgenerációs) paraszti kéziratról van szó. Az első nyolc oldalon lévő versek egy nehezen olvasható kézírású, nehézkes verselésű szerző szövegei, és egy összetartozó versfüzért alkotnak: lánykérés, templomi esküvő, menyasszony hazaérkezése és a fektetés utáni köszöntés másnap reggel. A szövegeknek van címe, de nincsen forgatókönyvszerű sorszámozása. Van viszont számozása a strófáknak, a több versszakos versek esetében. Az egyes versszakokat a lejegyző cikkcakkos díszítősorokkal választotta el vizuálisan is egymástól. Ebben a lejegyzési, szerkesztési rendszerben a lírai népköltészetre jellemző strofikus alkotásmód érvényesül: a népi gondolkodásban a költészet alapegysége a négysoros versszak. Ez adja elsőként a változatképződés lehetőségeit, amikor a kontaminált strófaláncok variálásával alakulnak ki újabb változatok ugyanazokból a strófákból.338

Tartalmi-funkcionális szempontból ugyanezt az egységet tartalmazza Deli Illés tanító 1866-os alacskai vőfélykönyve is: a háromszori lánykéréstől a templomi esküvőn és a menyasszony hazavitelén át a másnap reggeli köszöntővel bezárólag. Ez nyilván nem véletlen, mert ez volt a 19. századi parasztlakodalom első szakaszának, a két ház közötti oda-vissza vonulással, menetekkel, színjátékszerű többszöri kikéréssel tarkított szertartásos részének központi magva, általánosan elterjedt szokásrendi forgatókönyve. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy ebben az első nyolc oldalban több szövegszintű egyezés is van a héti és az alacskai vőfélykönyvek között. Ezeknek az egyezéseknek közös nyomtatott forrását eddig nem sikerült megtalálni, ezért úgy gondolom, hogy komolyan számolnunk kell a vőfélyversek kéziratos és szóbeli terjedésének lehetőségével is. Ezt erősíti az is, hogy hasonló, közös ponyvaeredet nélküli szövegszintű egyezések vannak az 1907—1908-as Bdnfalvai vofélykönyvvú is.

A második személy kézírása egy kicsit olvashatóbb, a 9-14. oldal versei származnak tőle. Ebben a részben hívogatok, tálalóversek és vacsora közbeni mulatóversek (kása- pénz szedés, muzsikuspénz szedés) találhatók. Érdekes különbség az elsővel szemben, hogy a versszakokat nem különíti el egymástól, viszont az összetartozó szövegeket igen. Folyamatos vonallal választja el egymástól a külön cím alá tartozó strófaláncokat, és a négysoros versszakokat írásban nem jelöli, hanem összefüggő versfolyamként jeleníti meg a rigmusokat. Ez a szerkesztési gyakorlat nem a népköltészeti gondolkodás, hanem a ponyvanyomtatványok jellemző formája. Ezek után nem meglepő, ha eláruljuk: a kéziratnak éppen ez a része tartalmazza a ponyváról másolt szövegeket. Forrásul négyféle nyomtatott füzet is kínálkozott, az A—B—C, a D, az E és az F típusú ponyvák versei egyaránt felbukkannak ebben a részben. A harmadik kézírás tulajdonosától egyetlen szöveg, a 14-15. oldalon lévő Vasárnap esteli hívogató szerepel a kéziratban.

338 KATONA I. 1969. 398-401, CSÖRSZ Rumen I. 2002. 134-174.

102