Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)
4. A Serényi család története a kezdetektől a 19. századig
sikeres felső-magyarországi hadjáratai következtében 1678-1685 között Orlay Miklós ismét szabadon bírhatta Putnokot és tartozékait, ám Thököly bukása után a birtok újra a szepesi kamarára szállott, s kezdődött elölről annak visszaszerzéséért folytatott küzdelem, amit András46 és (mivel az öreg Orlay András már elhunyt) Orlay Borbála folytattak.11687. augusztus 30-án sikerült a javak egy részét visszaszerezni, majd nem sokkal később a fennmaradó részt is sikerült Borbálának magához váltani.1’1 András46 1630 körül született és 1688 decemberében, vagy 1689. január elején hunyt el, Thaly szerint Morvaországban, a cseh történészek szerint Zábláton.130 131 132 Valószínűleg a brunowi templomban van eltemetve.133 András46 halála után Orlay Borbála ismét férjhez ment, 1690 körül a szintén aulikus érzelmű Andrássy Péter gömöri főispán felesége lett.134 135 Orlay Borbála második férjét is túlélte, 1726-ban hunyt el Zábláton.1 35 András46 és Orlay Borbála házasságából két gyermek született. 1678. július 23-án Zábláton látta meg a napvilágot Anna Mária54,136 aki körösszeghi és adorjáni gróf Csáky Zsigmond főistállómester felesége lett. Másik gyermekük, Farkas55 1685. december 8-án született Szakolcán.137 O lett András46jószágainak az örököse, bár egy részét - Magyarbélt és Bátorkeszit - az 1695. évi egyezség alapján átengedte nővérének, Anna Máriának54.138 Anyja után Farkasé55 lett a putnoki uradalom is, amit leszármazottai révén a Serényiek bírtak egészen 1945-ig.139 Farkas55 mindössze három esztendős volt, amikor elveszítette apját. Apja intelmei alapján erős jellemű anyja nevelte. Tanulmányait a Zábláthoz közeli Trencsénben, majd a felsőbb tanulmányokat Nagyszombatban végezte.140 Anyja tútorsága mellett örökölte apja császárhűséségét is. A család gyakran időzött morvaországi birtokain, főleg Luhacsovicon, mert ott nagyobb biztonságban érezte magát.141 A Rákóczi-féle szabadságharc idején, 1703. év végétől egészen a szatmári békekötésig, 1711-ig is anyjával és nevelőapjával Morvaország területén tartózkodott, a mai Uherské Hradistén.142 Hazatérése után kezdte anyjával, Orlay Borbálával betelepíteni az időközben elnéptelenedett magyarországi birtokait. Máiéba Trencsén megyei birtokukról, Csicsmányból hoztak szlovákokat, 130 THALY Kálmán 1898c. 17. 131 THALY Kálmán 1898c. 17; 90. 132 THALY Kálmán 1898c. 18. Másutt azt Írja, hogy 1688. december 16. és 1689. január 22. között. (THALY Kálmán 1898c. 102.); POKLUDA, Zdenék 2004. 10. 133 THALY Kálmán 1898c. 102. 134 THALY Kálmán 1898c. 18. 135 GMA: Serényi Miklós 31. 136 BÁRTFAI SZABÓ László, 1919. 617; THALY Kálmán 1898c. 97. 137 BÁRTFAI SZABÓ László 1919. 617; THALY Kálmán 1898c. 97. 138 MZA: Balcárek, Pavel 1988a. 8. 139 BODNÁR Mónika 2001a (2002); BODNÁR Mónika 2005b. 30-55. 140 MZA: Balcárek, Pavel 1988a. 8. 141 POKLUDA Zdenék 2004. 10. 142 THALY Kálmán 1898c. 111. 38