Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)

10. A Serényiek kapcsolata a lakossággal és a róluk fennmaradt történetek - Béla131 és felesége személyéhez kapcsolódó történetek

kák, bibliai témákat ábrázoló, de korának személyiségeit is megörökítő képek sorába tartozik a fentebb említett putnoki freskó és oltárkép is. A Serényi kriptakápolna oldalfülkéi A helyi emlékezet szerint Bélám második alkalommal rangon aluli házas­ságot kötött. Felesége polgári származású volt, ezért felesége földi maradványa­it annak halála után nem helyezhette el az apja által épített családi kriptában. Emiatt az iljú grófnét halála után a kastélyparkban temették el, majd csak ké­sőbb helyezték el koporsóját a kriptakápolnában, miután Bélám saját maga és felesége részére egy-egy oldalfülkével, keleti és nyugati szárnnyal bővíttette azt.730 Bélám először 1890. november 27-én nősült meg Bécsben, ekkor losonczi gróf Bánffy Rózát, B. Albert és hadadi Wesselényi Róza leányát vette nőül. Eb­ből a házasságából származik egyetlen gyermeke. Ám ez a házasság válással végződött. Másodszor 1902. november 26-án kötött házasságot Budapesten, má­sodik felesége gyergyószentmiklósi Kövér Pálma volt. Ebből a házasságból nem származtak utódok. Pálma grófné 12 évi házasság után, 1914. december 26-án hunyt el Budapesten. Temetésére 1914. december 29-én került sor Putnokon.7'' A gyászjelentés szerint a megboldogultnak a tetemét Putnokon a családi sírboltba helyezték örök nyugalomra.732 Ám ennek ellentmond a helyi emléke­zet és a kortárs feljegyzés is, mely szerint „...A virágok iránti imádata kifeje­zésre jutott amaz utolsó kívánságában is, hogy a parkban virágok között óhajt pihenni. E sír fölé az édes anyai szeretet felejthetetlen egyetlen leányának művé­szi emléket szándékozik állítani.... ”733 734 Előbb tehát a kastélyparkban temették el, majd később az átalakított, két oldalszárnnyal kibővített családi kriptakápolnába helyezték át tetemét. Erre a helyi emlékezet szerint Pálma grófné állítólagos polgári származása miatt került sor. A polgári származásnak egyébként ellentmond a Csanád vármegyei nemes családok jegyzéke, mely a gyergyószentmiklósi Kövér családot örmény eredetű családnak mondja, mely nemességét Mária Teréziától nyerte 1780. május 24- én.7'4 Az viszont tény, hogy a család nem tartozott a főnemességhez, mint a kisserényi gróf Serényi család. S hogy ez a házasság valóban rangon alulinak számított, bizonyítja az a regény is, mely ugyan nem róluk szól, hanem Pálma fivérének, gyergyószentmiklósi Kövér Gusztáv házasságának igaz történetét 730 Szűcs Gyula, Antal László és Cserhalmi Margit adatközlése. Ez olvasható Var­ga Péter írásában is, aki nyilvánvalóan a helyi emlékezetre támaszkodva írta ezt. (VAR­GA Péter 1997. 12.) 731 GUDENUS János József 3. köt. 308. 732 Internetes források: Gyászjelentések, Serényi család (Gróf Serényi Béláné szül. gyergyószentmiklósi Kövér Pálma). 733 GM A: P. Kálniczky Vilma 1915. 9. 734 BARNA János - SÜMEGHY Dezső é. n. 106-107. 224

Next

/
Thumbnails
Contents