Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)

10. A Serényiek kapcsolata a lakossággal és a róluk fennmaradt történetek - Béla131 és felesége személyéhez kapcsolódó történetek

meséli el, mely szerint egy elszegényedett arisztokrata család leánya érdekhá­zasságot köt a dúsgazdag dzsentrifiúval.735 A családi kriptakápolna átépítésének ideje pontosan nem ismert. Ám hogy erre tényleg sor került, bizonyítja a „Putnok község temető kertjének terv-rajza” feliratú dokumentum, melyben a kriptakápolnát még a két oldalszárny nélkül jelölik.736 Ezen a dokumentumon az 1924-es évszám olvasható. Amennyiben ez az évszám a tervrajz keletkezésének évét jelöli, a kriptakápolna bővítésére csak ezután került sor. Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy a bővítést nem Béláéi végezte, ő ugyanis 1919-ben elhunyt. Béla szobra Bélai31 emléke előtt tisztelegve Putnok közönsége 1929. június 29-én szob­rot avatott, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását.737 Amint erről egy korabeli naplóban olvashatunk: „ Már reggel 9 órakor hatalmas tömeg áll a Serényi László téren. 10 órakor már a leventék, tűzoltók, polgári és elemi iskolás kis magyarruhás lányok, pol­gári és elemi iskolai cserkészcsapatok állnak. ... Végre megérkezik József Fe­renc főherceg, Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter, Soldos Béla fő- és Bónis Aladár alispán urak. József Ferenc főherceg szép habsburgos beszédet mond. Tetszik. Gyönyörű koszorúk, gyönyörű érzelmek. Díszmagyar ruhás urak. Impozáns kép. Lephotographálom. Az ünnepség du. 'A 2 óráig tart. ”738 Ám az akkor felavatott egész alakos bronzszobor nem sokáig vigyázta a vá­ros főterét. EIúsz év múlva egy másik, a múltat eltörölni kívánó politikai szellem győzelme következtében a szobrot ledöntötték. „Ez 1949. december 3-án tör­tént. Azért tudom ilyen pontosan, mert a barátnőm esküvői menetét vártam (az­nap ment férjhez), és így szemtanúja voltam ennek a szégyentettnek,”739 A helyiek emlékezete szerint a községbeliek közül senki nem vállalkozott ere a „gyalázatra”, kivéve egy kocsma- és börtöntölteléket, aki cimboráival kö­zösen végezte el a szennyes munkát.740 Putnokon többen tudni vélik, hogy a szobrot traktorral vontatták végig a vá­roska utcáin (,Még most is hallom, ahogy kopogott a szobor az utca köveze­tén. ”741), s ideiglenesen a helyi MÉH-telepen helyezték el. Arra sem akadt vál­lalkozó, aki ezt onnan elszállítsa, ezért az akkor még létező putnoki börtönből 735 A regény (Straub Imre: Pénz és rang. Budapest, 1988.) szereplőinek valódi ki­voltát Gudenus János és Szentirmay László tárják fel. (GUDENUS János - SZENT- IRMAY László 1989. 70.) 736 GMA: 96.128.3. 737 Képes Pesti Hírlap 51. évf. 146. sz. (1929. július 3.) 73s GMA: 89.69.8. (Részlet Andok István putnoki tanító naplójából.) 739 Adatközlő: Cserhalmi Margit. 740 FÓNAGY István 1988. 9. 741 Adatközlő: Cserhalmi Margit. 225

Next

/
Thumbnails
Contents