Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő- és borkultúrájához
hegy stbl). Pl. a kövesdi hegyen lévő szőlőről már 1323-ban, a szentesi szőlőkről pedig 1423-ban megemlékeznek az oklevelek. 22 7 Szórványos adataim közül kiemelkedő Helmec 1623-as Liber Redituumának vonatkozó része, ami bizonyára extraneusokra utal: „Mind vidéki — s — mind lakos, kinek az helmeczi hegein szőleje vagyon, egy egy kőből bort ad." 22 8 Kistoronya már 1737-ben Tokaj-Hegyalja zárt borvidékéhez tartozott, 22 9 a 20. században Szpllőske kertjei is oda nyertek besorolást. Bél Mátyás is megemlékezett a kövesdi hegyről, ahol szerinte sűrűn zöldellt a szőlő, aminek a bora is jó volt, s ugyancsak ő tett említést Királyhelmec extraneus szőlőbirtokosairól: „Ezen a helyen a királyság több főurának és nemesének is van szőlője. A mezőváros lakóinak saját használatára alig marad egy kis darabka. [Lakói] ruténekkel vegyített magyarok, akik a szőlőművelést fizetés fejében végzik." Ugyanő Agcsernyőtől említette, hogy „körülötte gyümölcsösök vannak", a Királjhe/mec határában húzódó szőlő- és gyümölcsöskertekről pedig kifejezetten elragadtatással írt: a város határában olyan sok a szőlő és gyümölcs, s „a lejtő oldalait a szőlők meg a gyümölcsfák mindenütt úgy beárnyékolják, hogy majdnem azt hiszed, hogy a Champs Elysées szépséges környezetét látod itt". 2 3" Az 1772-es úrbéri bevallás (investigatio) részletesen megemlékezik a máig bortermelő központ, Kistoronya szőlészetéről és pincéiről: „Szőlőt termő hegyek vágynák bőven jó bor termők, külső országi kereskedésre is való. Minthogy a vidékiek nagyobb részén a hegyeknek szőlőt tartanak, vincellérséggel, (szőlő) pásztorsággal, kapával pénzt keresni alkalmatosságok vagyon... A hegyaljai jó szőlők közel vágynák a helységhez, egy-két-három mérföldnyire, és itten határokban különös bort tartó pincék találtatnak, melyekben vidékiek kereskedésre való boraikat tartani szokták." 23 1 Az utóbbi adat két lényeges mozzanatra is utal. Egyrészt arra, hogy a nagy értékű szőlőket a helybeli földesurak és extraneus birtokosok tartották kézben, másrészt arra, hogy a kiváló adottságú vulkáni tufa-pincékben borkereskedők is tárolták a borukat. Molnár András 1799-ben kelt leírásából már jól kirajzolódik, hogy a vulkanikus eredetű magaslatok málló kőzetén, a domboldalak verőin sorjáznak a szőlőültetvények: „Zemplénnek jó asztali bort termő szőlőhegye van. Céke szőlőhegye kevés, de jó asztali bort terem. Kisbán szőlőhegye jó, gyenge és egységes bort terem. Ladamóe hegye közönséges bort ad. Szpllőskénzk bőven van szőleje a helységhez mérten, s jó, tiszta, állandó borokat ad, asyusyplot is bőven terem. Szerdahely szőlőhegye jó asztak bort terem. Kiskövesd szőlőhegye igen kevés. Nagykövesdé középszerű bort terem. Szentesnek kevés szőlőhegye van, borát már Szent Mihály tájban megisszák." 232 Szentesről külön is megemlíti, hogy szerinte ez a település a cseresznvetákból több hasznot vett, mint a szőlőből. 23 3 22 7 Bogoly 1992. 8-9.. Siska 1986. 206-208. 22 8 l.iber Rcdituum, pg. 150. 22 4 Bodó 1988. 16-17. 2» Bel Mátyás leírását közreadja: Püspöki Nagy 1977. 909, 911, 915. 23 1 Takács-Udvari 1995. 23 2 Közli: Udvari 1992. 80-84. 23 3 Borovszky é. n. 198., Udvari 1992. 80, 83. 95
