Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A paraszti igaerő és munkakultúra néhány összefüggése a Bodrogközben
Az eddigiek is érzékeltetik, hogy a feudális termelési módból - lassan és nagy táji differenciákkal — polgárosodó, kapitalizálódó mezőgazdaság termelésének igaereje is folyamatosan módosult, s változásának folyamata sok szálon függött össze a paraszti termelőtevékenység táji változataival. Alább egy történeti táj, a Bodrogköz 19—20. századi — elsősorban paraszti — gazdálkodásának néhány vonatkozó összefüggésére hívom fel a figyelmet, tekintettel arra, hogy Bodó Sándor mind a bodrogközi állattartás, mind a paraszti termelés igaerejének kérdésében fontos eredményeket ért el. 18 5 1. A domináns igaerő Magyarországon a feudális korban is differenciált volt tájanként, annak ellenére, hogy a szántás nagy munkaereje éppen úgy a nagy testű ökrök alkalmazását preferálta, mint a kontinentális állatkereskedelem. 18 6 A 19. század végéig azonban nincs megbízható forrás, lehetőség az alkalmazott igaerő területi összevetésére. A legkorábbi, egységes szempontú forrás, a Bodó Sándor által elemzett, 1895-ös összeírás vármegyei összesítései azonban elfedik a kistájak differenciált igaerő-használatát. A nagy területű Zemplén vármegye domináns lófogataihoz képest, 18 7 a Bodrogköz településein alapvetően kiegyenlített volt a ló- és a szarvasmarhafogatok aránya, s dominancia a települések túlnyomó többségén nem mutatható ki egyik vagy másik fogatolt igásállat javára. Ha azonban ragaszkodunk a statisztika kvantitatív mutatóihoz, akkor a szarvasmarha igázásának egységes tömbjei rajzolódnak ki a szlovákiai Bodrogköz területén, a Latorca és a Bodrog mentén, egy északkelet—délnyugati sávban: a szarvasmarhafogatok többsége mutatható ki Bodrogsjig (Klín nad Bodrogom), Kiskövesd (Maly Kamenec), Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Bodrogvécs (Vec), Szpmotor (Somotor), Kisájlak (Nová Vieská), Pálfölde (Pavlovo), Rad (Rad), Bodrogszentmária (Bodrog), Szjnyér (Svinice), Véke (Vojka), Boly (Bok) és Zélény (Zatín), amihez — szinte szigetként — a Királyhelmechez (Královsky Chlmec) közeli Kisdobra (Dobrá) mutatója társul. 18 8 (Külön említem majd Kisge'res (Malv Hores) példáját.) Bár mindig lokális okai, kiváltói és feltételei voltak az igaerő alkalmazásának, bizonyosan kimutatható kapcsolat volt a szarvasmarha fajtaváltása és az igaerő változása között, még akkor is, ha a megjelenő új fajtákkal a tehenek igába fogása is terjed, szemben a nagy testű szürkemarha ökrének jármolásával. Amíg a 19. század végére Zemplén vármegye településeinek jelentős részén már lezajlott a szarvasmarha fajtaváltása, addig a Bodrogközben még domináns volt a magyar fajta: 1895-ben 21 636 magyar és 1421 színes, 1911-ben pedig 14 262 magyar és 7281 színes jószág volt. Vagyis a 20. század első évtizedének végén még a bodrogközi szarvasmarha-állomány 79,2%-a a hagyományos szürke magyar állományhoz tartozott. 18 9 A fajtaváltás alapvetően összefüggött természetesen a Bodrogköz vízrendezésével, a tájátalakítással, a megváltozó legelők és IK l Bodó 1990., Bodó 1992. Vizsgálataim a táj cgészcrc kiterjednek: a trianoni határok előtti, ill. a szlovákiai és magyarországi Bodrogközre is. 18 (' Bodó 1990. 64-65. ' 8 7 Bodó 1986. 192., Bodó 1990. 66. és 8. kép. l.ásd még: Takács-Udvari 1992. 21. 18 8 Viga 1996. 158. 18 7 Mailáth é. n. 179. 66
