Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A Latorca néprajzához
lajjal egészül ki —, nem egyenlő feltételeket jelent az egyes kistájak, falvak népe számára. Legszembetűnőbb ez a búza egy főre jutó terméseredményeiben: az önálló paraszti gazdálkodás utolsó időszakában, az 1940-es években a Bodrog-összefolyásnál és az Ondava mente (akkor) magyar többségű falvaiban 6-15 q/fő, a folyó középső szakaszának mentén 3—6 q/fő, ugyanakkor a felső szakasz mentén csak 0—0,25 q/fő búzatermés jutott. Vagyis a Latorca mente jelentős része hiányt mutatott a búza — hasonlóan a rozs — ellátásban, behozatalra szorult a kenyérgabonából. Kevés volt a kukorica is, ugyanakkor igen jelentős mennyiség, 6—15 q/fő termett burgonyából, ami a vidék fontos kiviteli cikke volt. 17 6 A gazdálkodás feltételei természetesen falvanként mások, a recens gyűjtések azt jelzik, hogy akár a folyó két szemben levő partján elhelyezkedő települések mezőgazdálkodásában is eltérő feltételek vannak: a vízen /«/kifejezés ebben az esetben is kifejezi ezt a másságot (pl. Boly és Bés, Csicser esetében). A völgy sík vidéki szakaszán azonban általános jellemzője volt a 20. század első fele paraszti gazdálkodásának az állattartás és a földművelés — nehezen megteremthető — összhangja, amiben a legnagyobb gazdasági hasznot a tavasztól őszig legeltetett, eladásra hizlalt szarvasmarha jelentette. A magyar szürke marha ezen a tájon az 1930-as évek végéig, több helyen szinte a közös gazdálkodás kezdetéig megőrizte dominanciáját a fogatolásban is. A fogatolt ökröket is gyakran cserélték, s a 2—3 év után leváltott jószágokat felhizlalva értékesítették. A 19. század végéig megmaradt háromnyomásos (esetenként kétnyomásos) határhasználatban a kapások fokozatosan elfoglalták az egyik forduló földet, a homokosabb hátakon azonban jellemző volt a rozsvetés és a burgonya évenkénti váltakozása. A struktúra intenzívvé tételére igen csekély lehetőség volt: korábban a dohány (pl. Zétény Domonya nevű falurészének lakosai), dinnye (homokosabb részeken), a második világháború után alkalmanként a zöldségfélék szekunder jellegű termesztése jelentett némi kitörési pontot a gazdálkodásban. Ebben a vonatkozásban a Latorca nem jelent éles határt, s az ungi falvak életmódja lényegében azonos a Felső-Bodrogköz határos településeivel. 6. A Latorca kapcsán nem kerülhető meg a kulturális határok problemadkája, ami elsősorban településtörténeti és vallási-felekezeti változásokat, történeti folyamatokat, ezek kapcsán nyelvi-etnikai átalakulásokat tükröz. Ezen a tájon az elmúlt századokban intenzív vándorlások, összetett települési folyamatok zajlottak. A térség kulturális arculata a magyar—ruszin—szlovák érintkezés hatásait mutatja, benne mind a magyar—szlovák, mind a ruszin—szlovák nyelvi-etnikai jelleg elmozdulásai nyomon követhetők. Például Ung vármegye népességének zömét 1880-ban még a rutének adták, települési területük éles vonal mentén vált el a szlovák és magyar lakosságétól. Itt - az 1900. évi statisztikák szerint — a magyarság előretörése volt szembetűnő: Zemplénben észak felé, Ungban északkeleti irányban terjedt ki a magyarság területe. A nagykaposi járás szinte teljes egészében magyarok által lakottá vált, leszámítva annak északnyugati részét. 17 7 A magvar—szlovák nyelvhatár ma a 17, 1 Rónai 1945/1993. 242-274. oldalak térképlapjai. 1 Tamás 1996. 273., A szlovákiai ruszinok vag)' ruszin ukránok nyelvi és etnográfiai tekintetben lemkók. Vö. Sjnajda 1992., Udvari 1994. 455-458. 62
