Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben
te. 12 7 A Bodrogközben — amint arról Uppai János 1667-ben megemlékezik' 2 8 — sok gyümölcs termett, ám az egyes települések gyümölcs faállományában jelentós különbségek voltak: a víz menti, folyó menti falvak bőségével szemben a víz által nem érintett települések népe legfeljebb önmaga ellátására jutott gyümölcshöz, de bizonyára behozatalra is szorult. A gyümölcstermő térszínek vizsgált területünkön is eltérő gyümölcsfajtákat neveltek. Amíg a szilvásligetek többsége a vizekhez közel, egykori árterek mentén, valamint a kertekben húzódott, addig a cseresznye főleg a szőlők, szőlőskertek napsütötte oldalain díszlett. Szentes, Kisgéres, Zemplén, a Bodrog túlsó oldalán Csarnahó cseresznyéje különösen híres volt. Molnár András 1799-ben kelt vármegyeleírása (Bodrog)Szentesről külön is megemlékezik: szerinte ez a település a cseresznyefákból több hasznot vett, mint a szőlőből. 12 9 A gyümölcstermesztés súlypontja az ártereken maradt, még a vízrendezés után is megőrizve a korábbi termesztés számos hagyományát. A gátakon belül a régi vízi világ számos maradványához hasonlóan élt tovább a gyümölcstermesztés is, megőrizve számos archaikus technikát, s a haszonvétel extenzív formáit. A közös gazdálkodás bevezetése előtt a Tisza-völgy szlovákiai és magyarországi oldalán egyaránt magángazdák birtokában voltak az ún. Tispa-kertek, az ártéri gazdálkodás jellegzetes reliktumterületei. Nagytárkány és Kistárkány mellett hasonlók voltak a Bodrogközben Zemplénagárd, Révleányvár, Tiszakarád és Cigánd térségében is. Az utóbbiak századunkban is elhanyagolt szilvások, gyümölcserdők voltak. 13 0 A termesztett gyümölcsfajták változását, az igényesebb gyümölcskultúra elterjedését nem egyszerű nyomon követni, a gyümölcs fajták elnevezése sem igazít el pontosan ebben a kérdésben. A változtatásokat ugyanis az egyes gazdák nem egy időben hajtották végre, a gyümölcsösök nem egyforma szerepet játszottak a különböző parasztüzemek gazdasági stratégiájában. Az bizonyos, hogy a legjelentősebb változást az almafajtáknál figyelhetjük meg. A hagyományos fajták későn érők voltak: keményen, alig megérve szüretelték őket, s az ősz, ill. a tél folyamán váltak fogyaszthatóvá. 13 1 Legismertebb almafajták voltak a balul, a bilajpiros (bilaj ~ bivaly) a többféle ropmaring, de főleg a húsvéli ropmaringoi kedvelték, a kormos, a lapos alma, a tarka piros, a paraspt sóvári, a beregi sóvári, a nemes sóvári, a ján csécsii, a pőd lapos, az ontárió, a parmin, a rétesalma, a törökbálint és a jonatán. Körték: bugával érő, spőkekörte, mépkörte, csáspárkörte, vilmoskörte, muskotály, dispnóspar körte. Szilva fajták: berbenci (berbencei), besptercei, duránci, veres spilva, ringló. Ma is szinte vadon nő a gömbölyű spilva — főleg pálinkát főptek belőle —, minden évben bőven terem. Az aspalás az első világháború előtt közönséges konzerválási mód volt. A Tisza-kertben készítették el a földbe mélyített aszalókat — ezek később az udvarokon, ill. a házikertekben újultak meg. 13 2 A lekvárfőpés általános gyakorlat volt az 1970-es 12 7 Galgóczi 1855. 283.; Andrásfalvy 1975. 252. 12 8 Idézi: Kuknyó 1973. 59. 12 9 Molnár András leírását részben közli: Udvari 1992. 80, 83. 13 9 Csíkvári (szerk.) 1940. 63., A tárkányi Tisza-kertekről: Viga 1993. 423-434. 13 1 Vö. Viga 1986. 181. 13 2 Dobrossy 1969., Trejbal 1973. 52
