Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A vízrendezés előtti Bodrogköz földművelő gazdálkodásának néhány jellemzője
áradás, ami termékenyítette a talajt, s nem állt sokáig rajta. A rétség között fekvő homokhátak megközelítése sem volt egyszerű: csak a kemény telek voltak alkalmasak a trágya kihordására. A nyomások, fordulóföldek mellett, sejthető, hogy az időszakosan vízállásos térszínek is a mezőgazdálkodás színterei voltak. Szép számú adattal igazolhatjuk a folyamatosan művelt, permanensen használt területek meglétét is: elsősorban a különböző kerteket, részben az ármentes homokdombokat, amelyeket rendszeres trágyázással — például kosarazással is — javíthattak, s aligha pihentettek. Az irtásföldek említése felbukkant az úrbéri bevallásokban is. Bepillantást nyerhetünk a földművelés jellegébe a dézsma, ill. egyéb földesúri szolgáltatások kapcsán is. A bodrogközi falvak egyik fele azt vallotta az úrbérrendezés során, hogy nem ad kilencedet a földesurának, amiből - együtt az egyéb szolgáltatások felsorolásával - arra következtethetünk, hogy tájunkon a fcudáLis kötöttségek talán lazábban érvényesültek az általában megszokottnál. Ida ez így volt, annak okai között bizonyára előkelő helyen szerepelt a vidék hátrányos természeti adottsága. A dézsmaszolgáltatást gyalogos vagy igás robottal, egy-két esetben pedig — a szabadmenetelűek - készpénzzel váltották meg. Véke jobbágyai például 2 nap munkával szolgáltak a kilenced helyett. Az igás robot a kettes ökörfogatok használatán alapult, de van adat a 4 marhával való szántásra (Dobra), s rendszeres volt a jobbágy-parasztok társulása az igaerő közös kiállítására. Voltak olyan falvak, ahol a több földesúrnak különböző módon adták meg a járandóságot: volt, aki kilencedet vett, volt, akinél robottal váltották azt meg. Érdekes persze a dézsmaköteles termeivények felsorolása, s azok az utalások, hogy mikor kerültek a különféle javak a szolgáltatások sorába. Gyakorlatilag minden gabonaféle - búza, árpa, zab, gabona (rozs), tenkely (tönköly), tatárka, kukorica — említődött a dézsmált termeivények között, mellette bab, borsó és lencse szerepelt nagy gyakorisággal. Van utalás arra is, hogy a földesúr gabonáját a jobbágyok - robotban vagy pénzért — csépelték el, s a szemnyerés munkáját a ovűben végezték (Zétény). 48 Több településen dézsmaköteles volt az 1770-es években a kukurica (tengeri, törökbúga) is. Boly. „Kilencedet mindenféle életbiil, akit kévébe kötnek, emlékezetektűi fogvást adnak. Kukuricát valami 30 esztendeje, dohánt pedig hat esztendeje, hogy kegtík dézmálnt. É/etbe való dépmalas, hogy tekintetes nemes varmegyebe más földesuraságnál is szokásba vagyon, tugyák. Kukurica-dézmalást némely helyeken, dohány déggnalást sehon se tugyák lenni." Lelesg. „ Bimlekegetekre búzából, gabonából, arpábúl, zgtsbid kilencedet adtak, most is adnak. Kukuricábúlpedig huszonnyolc esztendeje, mely időben méh-dézg?iálás is kezdődött." Falvaink többségében a házas beltelek kertjeiben voltak a gyümölcsfák, s gyakran ott helyezkedtek el a káposztáskertek is. De gyakran voltak kertek a falun kívül is (pl. Kisgéres, Kisújlak), s több település bevallása jelzi, hogy mind a belsőségben, mind a határban műveltek káposztás/veteményeskerteket. A szinyériek káposztáskertjei az es pen kei erdőn voltak — vélhetően irtásföldön. A kertekre vonatkozó bőséges adatok természetesen nem véletlenek: a helyükre és helyzetükre, s természetesen funkciójukra utaló információk csak hangsúlyozzák 4 8 A csűr az alföldi jellegű mezőgazdálkodást folytató Bodrogköz közönséges építménye volt, ami a cséplés gépesítése után elsősorban tárolóhelyként szolgált. 26
