Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A Bodrogköz piackörzetének alakulásához
a mintegy 20 falu népe rendszeresen hordta portékáját az újhelyi hetipiacokra. Többnyire gyalog, háton vitték a tejet és tejtermékeket, tojást, baromfit, főzelék- és zöldségféléket, gyümölcsöt. Az iparosok, tisztviselők házaihoz tejesasszonyok szegődtek, akik — igény szerint — más portékákat is beszállítottak a tej és tejtermékeken kívül. Alkalomszerűen még a Latorca túlpartjáról is bejártak az újhelyi piacra: Pl. az abaraiak rendre ott adták el hizlalt libáikat, főleg az újhelyi zsidóság volt arra a vevő. A régi országhatárok között Kárályhelmec szerepe lényegesen kisebb volt Újhelynél, bár a környező falvak népe rendszeresen látogatta hetipiacait és vásárait, s a mezőváros is felszívta a környék mezőgazdasági feleslegének egy részét. Jelentősége azonban rendkívüli módon megnőtt a trianoni határok között: lényegében a FelsőBodrogköz egyetlen központjává vált, jórészt átvette Újhely korábbi szerepkörét is a szlovákiai oldal falvainak vonatkozásában, s a két világháború között a térség első számú gazdasági centruma lett. A bécsi döntés által visszacsatolt Felvidéken Királyhelmec azok közé a települések közé tartozott — Érsekújvár, Losonc és Nagykapor volt még ilyen —, ahol évente a legtöbb, 12 kirakodóvásárt tartottak. 265 Vásárait valamennyi vizsgált település lakói látogatták. Az új országhatár a települések némelyikét elszigetelte gazdaságilag: pl. Ladamóc és Nagygéres teljesen piac nélkül maradt. A határ menti falvak nyomasztó gazdasági vákuumba kerültek, azon túl persze, hogy az egész szlovákiai Bodrogköz periférikus helyzete erőteljesen kihangsúlyozódott az új térszerkezetben. Új elemként jelent meg ekkor Csap vására és piaca, ami valamelyest kiegyensúlyozta a térség megbillent gazdasági helyzetét. Piaca és vására kétféle feladatot látott el: a piacok a vasúti átkelőhely igényeit szolgálták, vásárai pedig — elsősorban az állatkereskedelem révén — a Kárpátalja felé jelentettek közvetítő segítséget. Itt kell utalnom arra, hogy a két világháború között a piacra járásnak új formája alakult la vidékünkön: a vonaton való közlekedés, szállítás segítségével. A fontosabb vasúti csomópontok, pl. Legenyemihályi, Sglovák Újhely (Slovenské Nővé Mesto), Csap és Agcsernyő — a vasutasság és kisegítő munkás réteg révén — maguk is felszívták a javak egy részét, de a kofák is eljártak ezekre a helyekre, s ott vásárolták meg, majd vonattal vitték tovább a bodrogközi falvak termeivényeit. A szabadjeggyel utazó vasutasok családtagjai pl. Kassára szállították a gyümölcsöt, tojást, tejterméket, s a kofák már a kassai állomáson átvették tőlük azokat. Maga a vonatjegy sem volt drága, így egy-egy értékesebb rakománnyal érdemes volt Kassára bevonatozni. A vasút hiánya ilyen módon különösen hátrányos helyzetet jelentett egyes települések számára: pl. Battyán vagy Nagytárkány továbbra is piac nélkül maradt, az utóbbitól még Csap is messze van. Erős vonzást gyakorolt a vizsgált falvainkra Ungvár vására. Jelentősége elsősorban az állatkereskedelem volt: az ungvári sokadalomban maradt meg legtovább a nagyszarvú, szürke magyar marhák kereskedelme, a kupecek ott vásárolták fel leginkább a mészárosok számára még a két háború közötti időszakban is. A második világháborúig fontos felvevőhelye volt az ungvári vásár falvaink állatállományának. Lényegében hozzá kell kapcsolnunk Kisvárda állatvásárait is: a trianoni határok meg2« Farkasfalvy 1938. 1082. 109
