Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
mindössze 19,6%-kal részesedtek a szántók, addig a folyószabályozási, árvízmentesítő és lecsapolási munkák eredményeként 1897-re ez az arány már 57,1%, ill. 49,2% volt. A gyep területe a Felső-Bodrogközben 31,0%-ról 21,6%-ra csökkent, az Alsó-Bodrogközben pedig - a mocsarak lecsapolása révén 24,7%-ról 34,7%-ra növekedett. Leginkább kifejező azonban a hasznavehetetlen területek változása: 17,2%-ról, ill. 42,9%-ról 7,5%-ra, ill. 9,9%-ra zsugorodott a művelésbe nem fogható részek aránya. Megnőtt a táj népességeltartó képessége, s az ártéri gazdálkodás elemei egyre inkább reliktumként mutathatók ki a termelő gazdálkodás mellett. 23 Nem elhanyagolható azonban, hogy a fenti, összegző statisztikai adatok az egyes települések esetében erősen eltérő változásokat rejtenek. Ennek azért van különös jelentősége, mert a Bodrogköznek éppen úgy kialakult a maga toposza, mint a többi vízjárta, mocsaras vidékünknek, amiben általános jellemzőként, mintegy karakterjegyként fogalmazódik meg az egész táj vízjárta jellege. Az, hogy a falu egésze víz alá kerül a tavaszi áradáskor, s a víz levonulása után hazatérő lakók a kemencében vagy a tűzhely sütőjében találják az áradáskor odaszorult halat. Vagy az, hogy az áradáskor a falu népe csónakon megy a vasárnapi istentiszteletre, s a ladikok a templomajtó mellett kikötve várják a gazdájukat. S még számos olyan vélekedést lehetne idézni, amelyek jobbára az idegen tapasztalásai, akinek kétségkívül szokatlan lehetett a szemhatárig mindent elborító víz. Mindez azonban nem jelenti, hogy a Bodrogköz - vagy a Sárköz, Rétköz, Ecsedi-láp stb. - egésze vízjárta lett volna. Éppen ezért volt jelentősége a térszíni formáknak: a 95-100 méteres tengerszint feletti magasságok egészen eltérő emberi tevékenységekre adtak lehetőséget. Ha kicsit részletesebben megnézzük az egyes települések földhasznosításának változásait, akkor nem csupán árnyaltabb képet kapunk, hanem válaszokat is a táj településcsoportjainak kialakulására, a termelési technika és az életmód táji változatainak létrejöttére. A Bodrogköz falvaiban a 19. század közepén 6% és 62,5% között változott az egyes települések szántóterületének aránya a határ egészéhez viszonyítva. Természetesen a legkisebb szántókhoz a legnagyobb hasznavehetetlen terület társul: például Tiszakarád határában 6% szántó és 76% művelésbe nem vett terület volt, ugyanez Lukán (Bodroghalom) 8,2%, ill. 50,40%, míg például Bácskán 62,50% szántó és 14,5% hasznavehetetlen terület. A vízrendezés után, 1897-ben a fenti arány Tiszakarádon 40,7% és 6,1%, Lukán (Bodroghalomban) 61,6 és 8,3%, Bácskán pedig 79,5 és 5,4%-ra módosul. 24 Anélkül, hogy automatikusan értelmeznénk a számadatokat, aki ismeri az említett falvak néprajzi arculatát, az jól tudja a különbözőséget életmódjuk, termelési hagyományuk között. Korábbi vizsgálatommal igyekeztem igazolni, hogy két szomszédos település, Karcsa és Pacin hagyományában miként hagyott nyomot a paraszti gazdálkodás eltérő feltételrendszere. 25 Részletezően mutattuk be Kisgéres termelési kultúrájának Frisnyák Sándor számításait idézi: BOROS László 1997. 224-232. BOROS László 1997. 227. skk VIGA Gyula 1999., VIGA Gyula 2002. 281-289., VIGA Gyula 2005. 61-72.
