Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

erdészet az erdei kaszálókat is árverésen adta bérbe. Rendszeresen béreltek 500 - 1000 ölnyi kaszálót a diósgyőri vasgyár munkásai is, de - 100 ölenként 1 napi gyalognapszámért - maguk az erdészet dolgozói is 400-2400 négyszögöl réthez juthattak. Igen sok néprajzi adat igazolja, hogy intenzív takarmánykereskedelem is zajlott a különböző adottságú falvak között. A 20. század első felében főleg Gelej, Bükkábrány, Vatta, Bükkaranyos, Nagymihály és Mezőkeresztes parasztgazdái bírtak jelentős szénafelesleggel, de - elsősorban mészért cserébe - élénk széna-forgalom zajlott a Tisza mente településeinek parasztgazdáival is. A lábon megvett fűtől kezdve a részért végzett kaszálásig, az árokpartok, mezsgyék hasznosításáig, sokféle módon igyekeztek megoldani a Bükk-vidék települései állatállományuk gondozását. b) Történeti adataink azt jelzik, hogy a Bükk vidéki falvak alföldi takarmánybázisának feudális kori gyökerei vannak. Maklár lakosai a 17. században más, jobbára elpusztult középkori falvak határában legeltették állataikat, földesuruk engedélyével. Később pedig, mikor azok a falvak benépesültek, DélBorsodban Tilaj és Montaj puszták legeltetési jogát árendálták (BAKÓ Ferenc 1964. 312). Az urbáriumok, ill. az investigatio (1770-1771) szövege magyarázattal is szolgál. Tibolddaróc: a falubeli rétek „telkeink után ki adva nincsenek, ha nem a mit az Erdőn, emit amot kaszálhatunk, azzal keletik meg elégednünk, vagy távol való pusztákrul Marháinkat tengetni, és provideálni. " Szomolya: Mivel a rétek és legelők kevesek, azért „túl a Tiszán is járunk kaszálni és marháinknak legelőt ottan árendálni kénteleníttetünk". Mályinka és Noszvaj úrbéri bevallásai is a távolabb bérelt legelőről tanúskodnak. A recens gyűjtések a Bükkalja településein szinte napjainkig igazolják az alföldi falvakban való legelőbérlés gyakorlatát. Ezzel részben a kis területű, olykor gyenge adottságú legelőt igyekeztek tehermentesíteni, másrészt a távolabbi legelőre a fiatal, növendék jószágot adták, amit a nyár folyamán amúgy sem hasznosítottak. Ez az állatállomány jelentős mérvű migrációját eredményezte, amit a két karakteres táj, a Bükk és a magyar Alföld közötti gazdasági kapcsolatok egyik jellegadó vonásának tarthatunk. Az eltérő adottságú tájak közötti kiegyenlítődésről van szó, ami mind a feudális korban, mind az újabb századokban az együttműködésük közönséges formája volt. II. Makkoltatás A legeltetett állatállomány vándorlásának jelentős gyűjtőmedrei voltak a Bükk makkos erdei is. A történeti források azt jelzik, hogy - elegendő makktermés esetén - a kincstári és a földesúri erdők a jobbágy-parasztok állatállományát is befogadták. A makk a kincstári erdőknek is jelentős mellékhasznát jelentette, a makkos erdőrészek legeltetési jogát árverésen szerezték meg az érdekeltek (TAGÁNYI Károly 1896. III. 245-247, 320-332). Természetesen a falvak egy része is rendelkezett makkos erdővel, ami komoly előnyt jelentett az ott élők számára az azt nélkülözőkhöz képest. Például (1851): Parasznya: ,Az erdő leginkább bikk és tölgyfákkal ékeskedik. Bő makkján nagy számú sertést hizlalnak. "