Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

is feljártak borért a Tisza mente falvaiból, különösen Bábolna környékéről. De vitték a bort az itteni szekeresek is: 2-3 hordóban 5-6 hektót szállítottak, s alföldi kocsmárosoknak adták el, vagy - 10-20 literjével - elcserélték a parasztok búzájára, kukoricájára. Gesztről, Sályból, Cserépfaluból, Harsányból asszonyok jártak a bort árulni: két demizsont tettek a kosárba, ami aztán a batyuzó ruhában a hátukra került (FÉNYES Elek 1847. II. 247-248; VIGA Gyula 1986. 27). Nagyobb jelentősége volt a filoxéra előtt a Bükk Sajó-völgyre dőlő területe borászkodásának is: az urbáriumok Tardona és Sajóvelezd borkereskedelméről szólnak. Az utóbbiak borukat Rozsnyó és Miskolc piacán értékesítették. A 19. század elején Sajószentpéter és Sajókaza bora volt híres, amit az északi vármegyékbe is elvittek (Összegzőén: VIGA Gyula 1990. 98). Gyűjtögetett javak kereskedelme A Bükk erdővidéke jelentős teret biztosított a gyűjtögető tevékenység számára, ami elsősorban a nők munkájának körébe tartozott. Az erdőterületek birtoklási viszonyai csak időszakosan gátolták, inkább csak szabályozták a vadon termő növények gyűjtését: a kincstári, ill. állami erdőkben ellenőrizték, de nem akadályozták ezt a tevékenységet, a falvak közösen birtokolt erdeiben pedig elfogadott volt a gyűjtögetés. A gyűjtögető tevékenység tájhoz, a vegetáció éves rendjéhez kötött, a vadon termő növények érésének időszaka még a Bükk-vidék tájai között is különbözőséget mutat. Mindez hozzájárult a vadon termő javak forgalmához, ami azonban jellemzően nem lépte át a Bükk-vidék térségét. A Bükk belsejének szlovák falvaiban sok somot (drinki), málnát (malini), szamócát (Jahodi), vadalmát (planki, gyive jabluka), vadkörtét (gyiva hruska) szedtek, s - főleg az előbbieket - árultak a miskolci, diósgyőri piacon. A málnát szívesen megvásárolták a cukrászok is. Az 1920-as évektől, Lillafüred és Bükkszentkereszt idegenforgalmának fellendülése után, a kirándulóknak, üdülőknek kínálták a vadgyümölcsöt. A cserépiek málnát és somot árultak az egri és a kövesdi piacon, a bogácsiak sok somot, vadkörtét, mogyorót, csipkét vittek ugyanoda a második világháború előtt. A csipkéből lekvárt is készítettek, s azt adták el. Főleg az egri, miskolci és diósgyőri piacokra hordták a különféle ehető gombákat. A törékeny árut kosárba (kosár) rakták, azt hátaló kendőbe (obrusek, batu) kötötték, s úgy vették a hátukra a csomagot (zajda). A korai Szent György gombától (srmaska, babeusi) a májusi gombán (pocedovki) a gilva és petrec fajtákig, minden ismert és fogyasztható gomba piacra jutott. Összegyűjtötték a taplógomba (huba velika) nagyobb példányait is: megszárítva a mésszel kereskedők vitték magukkal, s az alföldi pásztoroknak adták el a békasóval (tűzkő) együtt tűzgyújtás céljára. A Bükkalja falvaiból a töviskajja, a szilvaalja, majd a tinóru, a szekfűgomba, a réti sampion (csiperke), a csirkegomba vagy rókagomba, őzláb, vargánya, a tuskógomba volt a kereskedés tárgya. Mindenszentek, halottak napja előtt, fenyőgallyból és tobozból koszorút (szoszna) kötöttek a répáshutaiak, s a diósgyőri piacon adták el. A kisgyőri asz-