Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

szonyok sokféle gyógynövényt (pemetefű, apróbojtorján, hársfavirág, székfű, ezerjófű, tisztesfű) árultak csomókba kötve a miskolci piacon. De jutott piacra ibolya, kankalin és másfajta virág csakúgy, mint a gyűjtögetett vadsóska. A cserépiek ugyancsak sokféle gyógynövényt, gombát és virágot árultak. Az utóbbiak közül, a gyöngyvirág és az ibolya mellett, a második világháború után a hóvirág különösen divatos lett. Az évtizedekig szervezetten is ünnepelt nőnap előtt a cserépi asszonyok nem csupán a Bükk környező lejtőin szedték a hóvirágot, de elmentek gyűjteni a dunántúli erdőkbe is (Pécs, Villány, Kaposvár, Dombóvár, Nagykanizsa környékére). A megkötött csokrokat elsősorban a fővárosi piacokon értékesítették, nem elhanyagolható haszonra téve szert (HUSEBY, Éva Veronika 1982). A két háború között még inkább az egri és a kövesdi piacon adták el a hóvirágot a lányok, fiatalasszonyok, s ruhát vettek maguknak az árából. Noszvajbm és környékén főleg a gyöngyvirágot szedték, amit gyógyászati célra is felhasználtak: vörösborba áztatva fejfájásra, gyomorfájásra, szívbajra is ajánlották (BAKÓ Ferenc 1977. 144). Felsőtárkány népének gyűjtögető tevékenységéről a 19. század derekán az újságok és megemlékeztek. A Vasárnapi Újság arról számol be, hogy a tarkányi lányok szamócát árulni járnak be Egerbe, s a portékájukat háton, kosarakban hordják (1857. 88). Az írás mellett romantikus rajz is szerepel a szamócás lányról. 1858-ban ugyanez a lap a tarkányi virágárusokról ír: „...a virágbokréták Tárkonyból kerülnek ide, mert a tarkányi lányok az első ibolyával együtt jelennek meg Egerben, s ott még a szamócza meg nem érik, virágokkal kereskednek, aztán meg szamóczával s később ízletes gyümölccsel. " (1858. 342.) A tárkányiak tevékenységében fontos szerepet kapott a szömörce gyűjtése is. A szömörcefa (Rus chotinus) levelét főleg pesti bőrgyárosoknak és kordoványosoknak adták el (FÉNYES Elek 1851. IV. 182). A karakteres falu népének tevékenységéről tanulságos idézni a néprajzi gyűjtő gondolatát: ,A férfiak nehéz erdei munkával, favágással, fuvarozással, mész- és szénégetéssel keresik a kenyerüket. A fehérnép vadvirágokból koszorút fon, gyógynövényeket szedeget, gombát, somot, mogyorót gyűjt, azokat árulja az egri piacon. " A tarkányi mogyorót a nóta is dicséri: A tarkányi menyecske mogyorót visz Egerbe. Jajj, de édes,jajj, de jó, a tarkányi mogyoró. (KOLACSKOVSZKY Lajos gyűjtése, Egri Múzeum Néprajzi Adattára, 939/69.) Az erdészet mellékes hasznai között tartotta számon a cserzőanyag-termelést (cserhántás és gubacsszedés), a vadon termő növények és -gyümölcsök, valamint a gyógynövények gyűjtetését és felvásárlását is. De ideszámították az erdei legeltetést és rétgazdálkodást, valamint a makkoltatást is, ami a paraszti népesség megélhetése szempontjából viszont a gazdálkodás egyik alapját jelentette (JÁRÁSI Lőrinc 1997. 41-53).