Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

ápolt kultusz része, s mint tudjuk, mindenféle kultusz konstrukció, ami nem a megélt valóság egészéből, csak annak kiválasztott elemeiből konstruálódik. Túl a minden halál, különösen a fiatalon elveszített ember mindig értelmetlennek érzett elmúlásának tényén: Márta gyakran hiányzik. A női okossággal kivárt megoldások, olykor elsimított ügyek mellett, most is komoly feladatai lennének. Számos vonatkozásban nincs utódja, ahogyan ugyanolyan módon senki nem pótolható. Vele talán nem vált volna bizonytalanná a miskolci muzeológusképzés sorsa az egyetemen. Itt van az új Matyó Múzeum is: kellene valaki, aki a kövesdiekkel „matyóul" tudna beszélni! Csak hosszan, bonyolultan, sután és közhelyekben tudnék szólni öt év után is az elmúlásról - ahogyan, valamennyien jelöltként az elmúlásra, arról egyáltalán beszélni tudunk. Amit gondolok, s amit a mostani helyzet is felidéz bennem, azt nyolc rövid sorban megfogalmazta egy költő. Nem klasszikus, bár van helye a Parnasszuson: a Szögligeten született Fecske Csabáról van szó. 2003 karácsonyára kaptam tőle Szárnyak, gyökerek című kötetét, akkor választottam ki egy versét - úgy érzem, ideülik most! Öröklét az arcom mint vízililiom lét nemlét között még ott lebeg de rend lesz úrrá a dolgokon végül minden seb beheged hiányom sima víztükrén majd újra vitorlát bont a lét hallani tovább örökké öröm és kín sirályénekét (Fecske Csaba) (Előadásként elhangzott a Fügedi Márta halálának ötödik évfordulóján rendezett emlékülésen)