Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

a tudomány már elfogadott személyisége - mesterségében egységnek láthassa, örökségét a közös örökségnek megfelelően vizsgálhassa, értelmezhesse. Székelyföldön, a Homoród menti Kőhalomban született 1910. március 14-én.

1 Édesapja állami iskolai tanító volt. A gimnáziumi tanulmányait, mint erdélyi - vagonlakó - menekült már Szolnokon kezdte meg 1920-ban. A család azonban még abban az évben Budapestre költözött, s László Gyula ott érettségizett 1928-ban. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Lyka Károly tanítványa volt (1928-1933), közben azonban a Pázmány Péter Tudományegyetemen régészetet és néprajzot hallgatott, 1935-ben régészetből doktorált. A Magyar Nemzeti Múzeumban 1937-től tevékenykedett, s kezdetben az avarok régészeti hagyatékával foglalkozott. 1940-ben visszatért Erdélybe, ahol a kolozsvári egyetem magántanára lett, majd 1944-ben kinevezték a honfoglalás kori régészeti tanszékre. Ebben az időszakban írta nagy hatású műveit a honfoglaló magyarság emlékeiről: A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben (Kolozsvár, 1943); Talán legismertebb, máig legtöbbet forgatott művének vázlatát 1943-ban a szárszói konferencia hallgatóinak is előadta (A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. Új kiadása: 1988); Balatonszárszó főterén, Diénes Attila 2000ben állított emlékművén László Gyulát is ott láthatjuk Németh László, Sinka István, Veres Péter, Somogyi Imre, Karácsony Sándor, Kodolányi János és a Püski házaspár halhatatlan társaságában. Ekkorra formálódott meg tudományos módszere is, az általa rendszerelvűvé tett régészeti néprajz- Hozzá kell tennem, hogy mindez nem előzmények nélküli. A kolozsvári egyetem régészprofesszora, Posta Béla (1862-1919) - Sztripszky Hiador halászati tanulmányát a szerkesztő figyelmébe ajánlva - a Néprajzi Értesítőben fogalmazta meg véleményét a régészet és a néprajz, pontosabban a két tudományszak által vizsgált örökség viszonyáról. „Nem ismeretlen előtted az a felfogásom, a melyből folyólag az archaelogiát szívesebben nevezem paleo-ethnographiának és hogy nem tartom lehetségesnek azt, hogy valaki az archaeologia körébe tartozó tárgyak lelkébe behatolhasson anélkül, hogy az ethnographiát vizsgálódásának keretébe bevonja és valamiképpen az újabb archaeologiai felfogás megszüntette azokat a határokat, a melyeket korábban a praehistoricus, a classicus idők s a közép és újabb kor emlékei között a methodicus tárgyalás szempontjából felállítottak, vagyis ma már csak összehasonlító archaeologiát ismernek, a melyben az összes eddig élt és ismert culturák szervesen összefüggő és egymásba fonódó életegység jelenségeiként fogatnak fel; úgy megszűntek azok a határok is, a melyekkel az archaeologiát az ethnographiától elválasztották."

2 Bár ez a felfogás - tovább árnyalt megfogalmazásban - a 20. század során már triviális a régészet és a néprajz művelői számára, 1 Az életrajzi adatok forrásai: BALASSA Iván-LÁSZLÓ Emőke (szerk.): László Gyula Emlékkönyv. Budapest, 2001., RÉVÉSZ László: László Gyula. BODÓ Sándor-VIGA Gyula (főszerk.): Magyar múzeumi arcképcsarnok, 549-550. Budapest, 2002. 2 POSTA Béla: Levél a szerkesztőhöz. Néprajzi Értesítő IV. (1903) 153.