Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

bizonyos, hogy mind ennek rendszerelvüvé formálásában, mind terjesztésében László Gyula megkülönböztetett szerepet vállalt. László Gyula a temetőt a halott falunak tartotta, s annak elemzésével a korabeli társadalom szerkezetére vonatkozó következtetéseket vont le. Megítélése szerint a temetőben - a nagycsaládban, ill. nemzetségben elfoglalt státusa alapján - mindenkinek megvolt a kijelölt helye. Néprajzi párhuzamok alapján sikerrel rekonstruálta a honfoglalás kori köznapi műveltség, a mindennapi élet és az ünnepek számos területét. A honfoglalók kézművességének megismeréséhez - a régészeti leletanyag tárgyi tényei mellett - nagy figyelemmel kutatta az egyes mesterségek, ill. a régi mesterek 20. századi utódainak eszközeit, technikáját és készítményeit. A kovácsok, a fazekasok, s más iparosok mellett kiemelt figyelmet fordított a nyergesek munkájára. Kuli Mihály tiszafüredi nyerges tevékenységében, eszközeiben, készítményeiben tárult fel a koroncói lelet nyergének formája, más vonatkozásban e mesterség és tárgytípus évezredes históriája és elterjedésének kapcsolatrendszere. (A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. Archaeologia Hungarica 27. 1943.) De nem csupán a honfoglalók tárgyi világának megismerésében használta a néprajz munkamódszerét és eredményeit, hanem a szellemi javak, különösen a hitvilág, a kultusz feltárásában is. A Molnár Anna ballada „fejbenézés" motívuma segítette a Szent László-ábrázolások értelmezésében,

3 az Északkelet-Magyarországon sokfelé ismert, ördöngös Köcsön kocsis története pedig a honfoglalók lovas temetkezésének felderítésében segítette. (Az említett munkák mellett lásd még: Osvallásunk nyomai egy szamosháti kocsistörténetben. Kolozsvár, 1945). Ha megnézzük a régen klasszikus Honfoglaló magyar nép élete kötet irodalomjegyzékét, abból pontosan kitűnik László Gyula sokirányú tájékozottsága, néprajzi jártassága. Utalnom kell itt arra, hogy a néprajz művelői közül - többek mellett - a kolozsvári évek alatt K. Kovács Lászlóval is szoros kapcsolatot tartott, ami mind az ő munkáiban, mind K. Kovács kolozsvári hóstátiak temetkezéséről írott könyvében nyomot hagyott.

4 László Gyula honfoglalókkal kapcsolatos kutatásaiban fontos helyet kapott Zemplén megye, ill. a Bodrogköz, lévén ez a táj - a Tisza túlpartján levő Rétközzel együtt - a korszak régészeti anyagának leggazdagabb lelőhelye. Bodrogszerdahely honfoglalás kori temetőjének ásatásán dolgozva, az 1930-as évek végén ismerte fel a veretes tarsolyok meglétét. A temetők rendszerének megismeréséhez Bezdéd, Eperjeske, Kenézlő leletanyaga segítette.

5 3 Később önálló kötetben írta meg a Szent László legenda ábrázolásainak problematikáját. A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993. 4 K. KOVÁCS László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése. Kolozsvár, 1944. Északkelet-Magyarország megkülönböztetett honfoglalás kori szerepéhez: RÉVÉSZ László: A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez. Miskolc, 1996., ISTVÁNOVITS Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád-kori emlékanyaga. Nyíregyháza, 2003.