Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
95 éve született László Gyula 2005. március 14-én volt 95 éve, hogy László Gyula, a 20. századi magyar régészet nagy hatású művelője született. Mivel tudományos tevékenységében mindig jelen voltak a néprajz eredményei és kutatási módszerei, s komplex látásmódja néprajzos generációk látásmódjára is hatott, fontosnak tartom, hogy ezen a helyen megemlékezzem róla. Nem voltam tanítványa, így sem az eltelt évtizedek újabb tudományos eredményei, sem a mesterhez - legalább önbecsülésben - felnövő tanítvány, utód helyzete nem befolyásol: László Gyula vállaltan elfogult híve maradhattam mostanáig, halála után is. Mindezt könnyen tehetem, hiszen nem lettem régész, bár őrzöm néhány rövid levelét, levelezőlapját, olyat is, amiben biztatott a pesti egyetem régész szakára való átjelentkezésre. (A régészet és a néprajz akkor még másodévtől volt főszakként felvehető.) Az 1960-as évek végén még középiskolás voltam, s mint nagyon sokan, én is régésznek készültem gyermekkorom óta. Akkor a sajtóban, televízióban, rádióban számos alkalommal lehetett olvasni, hallani, látni László Gyula előadásait a korai magyarságról, s a kettős honfoglalásról. László professzor nagyon jó előadó volt, roppant színesen láttatta a témáját, amit lehetőség szerint saját rajzaival is megerősített. Személyesen először a Déri Múzeum kiállításának megnyitóján láthattam, ahol mesteréről, Rudnay Gyuláról (is) beszélt, elmesélve azt is, hogy miért nem a piktúrát választotta hivatásának. Akkor már hatvan év felé járt, élénken emlékszem, hogy széles vállú volt, s nagyon jó fizikumú. Aztán 1972 legelején - a Benczúr utcai egyetemi kollégium diákbizottságának titkára voltam - sikerült meghívnunk őt egy előadásra. Sokan szorongtunk a kollégium nagytermében, eljöttek az érdeklődő egyetemi oktatók is. Úgy gondolom, hogy találkozásunk egész pályafutásomra, érdeklődésemre és látásmódomra befolyással volt. A kettős honfoglalás kérdéséről az 1970-es évek elejétől élénk tudományos vita zajlott. Nem feladatom megítélni annak tartalmi kérdéseit. Az azonban bizonyos, hogy László Gyula nagyon hamar, a mai régészeti adatbázishoz képest rendkívül kevés információból rekonstruált korábbi állapotokat, s ismert fel fontos összefüggéseket. Újszerű kérdéseket tett fel, újszerűen rakta össze adatait, s mert vitatkozni korábbi elképzelésekkel, rögzült elvekkel. Döntő szerepe volt abban, hogy a régészet a közbeszéd tárgya lett, s hogy manapság ennek a gyönyörű diszciplínának igen jó a társadalmi elfogadottsága. * László Gyula egy különös, nehéz sorsú nemzedékhez tartozott. Nem egyedül a magyarság kultúrájának, tárgyi és szellemi örökségének kutatói közül, két hazát adott neki a sorsa, de csupán rövid pár esztendőt arra, hogy a kettőt - mint
