Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

szerzője volt, majd 1978 és 1991 között, a kiadvány megszűntéig szerkesztette is ezt a rovatot. Balassa Ivánnal kezdeményezője és létrehozója volt a Györffy István Nép­rajzi Egyesületnek, s kezdettől a szerkesztőbizottság társelnökeként jegyezte a Néprajzi Látóhatár című periodikát, és a Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára című sorozat első köteteit. Ez nem ritkán azt jelentette, hogy ő biztosította a megjelen­tetés pénzügyi feltételeit is. Tevékenysége kapcsán külön is meg kell említeni, hogy személyében évti­zedek óta a vidéki néprajzi műhelyek és kutatások egyik motorja. Megszámlálni is nehéz lenne, hogy hány települési monográfia, kutatás, tanulmánykötet, mú­zeumi kiállítás létrejöttét támogatta, egyáltalán, milyen sok tanítványának és más, a néprajz iránt érdeklődő, hivatásos és amatőr kutatónak adott segítséget, lendületet munkája végzéséhez. Ma is a néprajz egyszemélyes, önálló intézmé­nyeként dolgozik, hatékonyságát látva aligha merül fel bárkiben az életkorára vonatkozó kérdés. Sokaknak biztosít publikációs lehetőséget: az általa 2000-ben alapított Ethnica a magyar néprajz egyik legpontosabban megjelenő kiadványa. Magam különösen szívesen említem fel legendás pontosságát, a fiatalokat megszégyenítő megbízhatóságát. Ha vele valaki megállapodik egy későbbi talál­kozó helyszínében és időpontjában, s az bekerül az aprócska zsebnaptárba, akkor bárki biztos lehet abban, hogy Ujváry professzor ott lesz a megbeszélt helyen, s természetesen a megbeszélt időben! A Györffy István Néprajzi Egyesület tagjai, de a néprajzos szakma művelői nevében is, megbecsüléssel hajtok fejet a 75 esztendős Ujváry Zoltán gazdag életmüve, szakmánkért végzett munkássága előtt. További töretlen munkaked­vet, jó egészséget kívánok neki, valamennyiünk épülésére. (Néprajzi Látóhatár 2006. 3-4. szám 47-53.)

Next

/
Thumbnails
Contents