Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

egy-egy intézmény és térség néprajzi érdeklődésében meghatározó kolléga úgy húzta be maga után az ajtót nyugdíjba vonulása után, hogy nem ritkán minden kapcsolata megszakadt a szakmával. Mondhatja persze bárki, hogy az illető maga is oka lehet ennek! Igaz, mégis azt hiszem, hogy sokkal jobban kellene figyelnünk egymásra! * A fentiek leírására csak alkalom a mostani köszöntő, s az ünnepelt személye, hiszen az itt köszöntendő hatvanéves azok közé tartozik, akiket - munkájuk, személyiségük alapján - messzemenően megbecsül a szakmai közvélemény, beleértve a néprajztudományt éppen úgy, mint a muzeológiát. Erről tanúskodik egyebek mellett a tisztelgők, munkatársak rendkívül nagy száma is, akik 2003. november 14-én Bodó Sándor köszöntésére egybegyűltek a Budapesti Történeti Múzeum barokk csarnokában. A szerkesztők akkor adták át azt az ünnepi kötetet is, ami mintegy 60 írást tartalmaz (Viga Gyula-Holló Szilvia Andrea-C

s. Schwalm Edit szerk.: Vándorutak - Múzeumi örökség. Tanulmányok Bodó Sándor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Archaeolingua, Budapest, 2003. 609 lap). A magyar néprajz és múzeumügy megbecsült személyisége 1943. október 4-én született Mátészalkán.

1 Hogy pontosak legyünk: a mátészalkai kórházban, mert Bodó Sándor családja révén inkább a Bodrogközhöz kötődik. A gimnáziumot Sárospatakon végezte, majd 1966-ban Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem szakos tanári és etnográfus diplomát. Múzeumi pályafutása Szolnokon, a Damjanich Múzeumban kezdődött (19651966), ezt követően majd másfél évtizedet töltött a miskolci Herman Ottó Múzeumban (1966-1979). Történészként dolgozott, majd igazgatóhelyettesként - a múzeumi gyakorlattal nem rendelkező Szabadfalvi József támogatva - jelentős szerepet vállalt a miskolci múzeum átszervezésében, új arculatának megformálásában, az intézmény fiatal munkatársakkal való megerősítésében. Sokat tett az intézmény tudományos rangjának növelése érdekében is. Irányítója volt a megújult Herman Ottó Múzeum első állandó kiállításának (Ember és munka, 1974). Jószerével akkor távozott új munkahelyére, amikor a Herman Ottó Múzeum felívelő időszakához érkezett: 1979-1989 között Egerben, a Heves Megyei Múzeumi Igazgatóság irányítójaként töltött el egy évtizedet. Vezetése alatt eredményesen haladt az egri vár feltárása és műemléki rekonstrukciója, megújították a Vármúzeum kiállításait. A programot megkezdő és irányító, igazgató elődje, Bakó Ferenc mellett részt vett a négykötetes palóc monográfia megjelentetésében. 1989. április l-jétől 1995. december 31-ig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (később Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) munkatársa: először a Múzeumi Osztály vezetője, majd a Közgyűjteményi Főosztály irányítója volt. Tevékenységének időszakára esett a közgyűjteményeknek az önkor1 Bodó Sándor életrajzáról, pályafutásáról részletezően: PALÁDI-KOVÁCS Attila: A 60 éves Bodó Sándor köszöntése. Vándorutak - Múzeumi örökség, 10-12. Budapest, 2003.