Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

mibenlétéhez, azonban az egésznek a rendszerét nem tudjuk. Egy-egy település történeti néprajzának ki szerkesztése természetesen jelentős kapaszkodót adott, ám sajnálatosan, éppen a vízrendezés előtti időszak históriájának kidolgozása nem meggyőző bennük (Bodroghalom, Cigánd, Karcsa, Kisgéres), s alapvetően is mozaikos a szerkezetük. Nem tudjuk, hogy ezek a mozaikok a Bodrogköz egészén milyen struktúrában egységesültek, s milyen külső táji kapcsolatokkal társultak. Sok részletközlés áll rendelkezésünkre, még több a feltáratlan anyag. A konstrukció nem áll talpra egyelőre, mert a vázát történeti-néprajzi párhuzamok - például a jobban feltárt Rétközé - alkotják. A geográfusok, a történeti ökológia művelői pontosan leírták a tájat és annak állapotváltozásait. A feladat az agrártörténet és a történeti néprajz művelőié lenne: meg kell(ene) tudnunk mondani, hogy mindezeket milyen rendben hasznosították az egymást váltó generációk. (Mindezek fényében is, annak megítélését opponensemre bízom, hogy a Bodrogköz „klasszikus" zsákmányoló tevékenységeinek históriáját mennyire látja megnyugtatóan feltártnak.) A további kérdésekre adott válaszaim - tekintettel az időtényezőre is - rövidebbek lesznek! 2. A feudális szolgáltatások többé-kevésbé tükrözték egy-egy település népének tevékenységét, gazdasági irányultságát. Egészében ez egyaránt tükrözte a táji feltételekhez való alkalmazkodás jellegét, ugyanakkor a földesúr elvárásait is. A 19. század második felében már erőteljesebben a piaci igények formálják a falvak szakosodását. Megfigyelhető, hogy ebben prioritásuk van a korai termeivényeknek: pl. a korai burgonya piaca a 19-20. század fordulóján már jószerével korlátlannak tűnik a mai Kárpátalja piacain. A vasúti szállítás elsősorban a zöldségfélék, a gyümölcsök és a dinnye termesztési kedvét erősíti: amíg a korai burgonya országúton, szekereken kerül piacra, addig a zöldségfélék inkább vasúton kelnek útra. A dohánytermesztés a homokhátakon a 18. századtól jelen van, ám a dohánymonopólium után megszervezett beváltási rendszer erősíti meg gazdasági szerepét az egyes településeken. A lokális adottságok mellett egyre erősebb tehát a felvevőpiac jelentősége, a speciális termeivények - számomra úgy tűnik egyfajta rendben mutatkoznak. Szembetűnő, hogy nincs belső piac, nincs kereslet a tájon belül, bár eddig senki nem vizsgálta még meg a 19-20. század fordulóján - a burgonya feldolgozására - létrehozott, jobbára rövid életű szeszüzemek históriáját. A szezonális termeivények mellett azonban gyakorlatilag a második világháborúig megmaradt az eladásra nevelt szarvasmarhák értékesítésének gazdasági dominanciája. 3. Disszertációm 45. lapján a következőket írtam. „Megfelelő vizsgálatok és előtanulmányok hiányában, egyelőre teoretikusan sem válaszolható meg az a kérdés, hogy a vízrendezést követően a Bodrogköz társadalmi változásában a polgárosulás vagy a parasztosodás tendenciája dominál, ill. a lassú modernizáció folyamatában a kettő jellemzői milyen módon ötvöződnek egymással. Bizonyos, hogy a kutatás hajlamos általánosságban a táj polgárosodásáról beszélni a 19. század derekán kezdődő gazdasági, társadalmi és kulturális változások kap-