Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

kapcsolatos alapvetéséről. Ha nem veszem figyelembe a kultúrakutatás azon közkeletű véleményét, hogy az azonos vagy hasonló földrajzi környezet nem feltétlenül azonos műveltségi struktúrát eredményez, számos nyitott kérdést kellene tisztáznom ahhoz - talán egy másik könyvben egyszer sikerül -, hogy a problematikáról felelősséggel magam foglaljak állást. Az egyik alapvető dilemmát az jelenti, hogy az ártéri gazdálkodás, ill. a komplex ártéri gazdálkodás miként illeszkedett a feudális gazdálkodás és társadalom rendjébe, működési rendszerébe. A zömében kétnyomásos határhasználat - Kisdobra például 3 nyomásban gazdálkodik - falu-modelljében a házas beltelek és a mezőbeli területek viszonya változó lehetett, de azok jogi egysége aligha szenvedhetett csorbát. (SZABÓ István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969. 9-106., BRAUDEL, Fernand: Franciaország identitása. A tér és történelem. Budapest, 92-115.) Mivel a földművelés, a legelők és a rétek, nem utolsósorban az erdők használata egészében a telekrendszerre volt felfűzve, de ahhoz kapcsolódott a vizek hasznosítása is, lényegében elvethetjük azt a lehetőséget, hogy - a telkes, ill. töredéktelkes jobbágyparasztokkal szemben - az alsóbb társadalmi rétegekhez kössük a zsákmányoló életmódot. (Önálló tanulmányban mutattam be korábban, hogy pl. a nagy értékű gyümölcsöt termő tarkányi Tisza-kertet miként osztották fel az 1840-es években a telki állomány arányában.) Vagyis nem tudjuk egyelőre, hogy a komplex ártéri gazdálkodás milyen üzemszervezetben valósult meg, s hogy a gazdálkodás összetettsége a jó gazdák családi üzemeiben, a faluközösségben, esetleg a történelmi táj egészének formációjában volt jellemző. Nyitott kérdés az is, hogy a folyóvizekhez és a domborzathoz való viszony alapján konstruált településtípusok (Ebner Sándor, Borsos Balázs), amelyek eltérő földrajzi feltételeket körvonalaznak, eltérő modelleket képviseltek-e a gazdálkodásban, voltak-e differenciák az üzemszervezetükben és társadalmi struktúrájukban. További vizsgálatokat igényelne az is, hogy milyen módon reagált a paraszti gazdálkodás az áradások periodikusságára. Gyakorlatilag nem készült átfogó tanulmány a Bodrogköz földműveléséről, s nem tudjuk, hogy a 18. század második felének forrásaiban már megszokott kukorica, a burgonya, majd a magasabb homok térszíneket igénylő dohány miként került a termesztés rendszerébe. Ha mindent számba veszünk, akkor egy sor olyan kényszerítő tényezőt találunk, amelyek nem csupán a klasszikus vízjárta vidékek paraszti gazdálkodását kísérték, hanem jószerével jellemzői lehettek a tájrendezés előtti időszak paraszti életformájának. Az előző, a gazdasági modell mellett sok vonatkozásban ismeretlen a Bodrogköz társadalomtörténete is. Igazából keveset tudunk arról, hogy az egyes falvak esetében milyen szociális, emellett kereskedelmi, közlekedési, stb. tényezők járultak a gazdálkodás lokális táji adottságaihoz. Úgy vélem, hogy a vízrendezés utáni állapot - hagyományos néprajzi módszerekkel is megragadható jellemzői még inkább aláhúzzák a megelőző korszakok vonatkozó összefüggéseinek hiányát. Összegezve tehát: úgy gondolom, hogy a komplex ártéri gazdálkodásnak minden elemét ismerjük, rendelkezésre áll néhány mélyfúrás is működésének