Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

70-es években a bodrogközi gabonadézsmák tartalmazzák a falvakban összeírt nevek döntő többségét. A gabonaterületek már az említett évszázad végén csökkennek, s úgy tűnik, hogy az állattartás jelentősége növekedett. A Szepesi Kamara 1572. évi protocolluma szerint koldusnak számított, akinek nem volt jószága. (Veress Éva: Háztartás, telek és termelés viszonya hegyaljai és bodrogközi jobbágyfalvakban a XVI. században. MAKK AI László (szerk.): 1966. 350351.) Természetesen a népesség csökkenése majd növekedése, a pusztásodás és a puszták extraneus használata, a családszervezet - árutermeléssel is összefüggő változása, hangsúlyosan a jobbágytelek birtoklásának és használatának alakulása, majd a majorsági földek növelése mind-mind befolyásolták a jobbágyparasztok üzemszervezetét, tevékenységének formáit. Van azonban legalább négy nagyon lényeges mozzanat, amit a feudális kor végétől, ill. a korai újkortól figyelembe kell vennünk. Az egyik az, hogy a jobbágyparaszti telekbirtok és termelés középkor végi visszaesését nem a földhiány, nem az eltartó képesség csökkenése okozza - puszták nagy számban vannak -, sokkal inkább társadalmi folyamatok. A másik, hogy a telekbirtok, vele a termelő gazdálkodás említett válsága hangsúlyosan az elzárt, a közlekedőutaktól távol eső falvakban nyilvánult meg. Vagyis a termelőtevékenység változása az árutermelés folyamatai által volt vezényelt. Harmadjára: a különböző társadalmi rétegek között már a feudális kor végén is jelentős differencia mutatkozik - a szolgáltatások alapján - a termelőtevékenységben. A polarizálódó társadalom alsóbb rétegei mind lazábban, elsősorban a telkes rétegen keresztül kötődtek a termelő gazdálkodáshoz, ugyanakkor az árutermelő gazdaságok körül megformálódott laza halmaz már nem tekinthető nagycsaládnak. Végül, de nem utolsósorban: a történeti táj falvai, falucsoportjai között már a feudális kor végén jelentős különbség volt a táji adottságok és az azokhoz való alkalmazkodás, ill. a gazdálkodás stratégiája között. A gabonatermelés jellemző maradt, a népesség nagyobb része sertéseket nevelt az árterekben és a mocsári tölgyesekben, ugyanakkor a juhászat már csak egyes falvak néhány specializálódott családjához volt köthető, hasonlóan a méhészethez. Nem tudom megmondani, hogy az egyes falvakban ezek a stratégiák meddig érvényesültek, de bizonyos, hogy az általam részletesen kutatott Kisgéresben jószerével az emlékezetben megragadható időszakig követhető a helyi határban termelt gabona, a helmeci promontóriumon termelt bor, valamint a falu erdeiben tartott sertések gazdasági jelentősége. (VERESS Éva: 1966. 360-363.) Mindez a 18. században már általánosan kiegészült a nagy testű szürkemarha nevelésével, más határon való hizlalásával - erről az említett feudális kori források értelemszerűen nem szólnak. Csak látszólag mentem messze az opponensem által felvetett kérdéstől, s annak magyarázatától is, hogy - túl a választott téma kijelölt időkeretein - miért nem vállalkoztam a vízrendezés előtti korszak(ok) bemutatására. Túl azon is persze, hogy például Boros László, Frisnyák Sándor, a Bodrogköz megelőző és a megváltozott földrajzi feltételrendszert a történeti ökológia módszerével alaposan elemző Borsos Balázs mindezekről részletezően nyilatkozott, s hogy ne is beszéljek témavezetőmnek, Andrásfalvy Bertalannak az ártéri gazdálkodással