Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Megfelelő adatok hiányában nem vállalkozhatom az anyag részletező vizsgálatára, ezen a helyen csupán néhány megállapításra szorítkozom. 1. A versben bemutatott község, Felsővisó, a Máramarosi-havasok Tisza és a Visó vize közötti vonulatának települése, a névadó Visó, a Tisza bal parti folyója mentén. A Visó és a vele csaknem párhuzamosan futó Iza folyó völgyei között csak alacsony erdős hegyhátak emelkednek, melyeket mind az északi, mind a déli oldalon számos rövid keresztvölgy szabdal. Az északi völgyek csermelyei a Visóba futnak. Az erdős hegyháton több hágó visz keresztül. Maga a Visó a - Fehér- és Fekete-Tiszából egyesült - Tisza első jelentékenyebb mellékvize, melynek forrásai Máramaros délkeleti szögletében, a Csarkano-hegy alatt, a Preluka-Cerbulni-havas alján vannak. A Visó Rónapolyánán túl, Trebusán alul ömlik a Tiszába.

9 Fényes Elek szerint Felsővisó oláh-német falu Máramaros megyében, amelynek 478 római, 1679 görög katolikus, 5 református és 151 zsidó lakója volt. A községben római és görög anyatemplomok valamint zsinagóga volt található. A kiterjedt fenyvesekkel bíró határ tulajdonosa a kincstár volt. Híres volt a település a Suliguli néven forgalmazott savanyúvízről, melynek forrását az országban a legerősebbnek ismerték, s évente több százezer palackkal forgalmazták.

10 Felsővisó az 1913. évi helységnévtár szerint járási székhely, melynek 1661 lakóházában 9249 fő élt. A település határa igen nagy kiterjedésű (44 316 kh). Vasútállomással, távbeszélővel és postával rendelkezett, de egészében egy szegény vidék falusias központja a 20. század derekán is.

11 2. Úgy vélem, hogy a vers alcíme és szövege pontosan kifejezi annak alkalmi jellegét. Műfaja szerint - Keszeg Vilmos tipológiáját követve - a népi írásbeliség travesztia alkotásai közé sorolható, leginkább a búcsúztatók műfajához áll közel.

12 Ebben az esetben azonban - ellentétben a népi verselők emlékverseivel - a szerző rendelkezik egyfajta különös képességgel, jóllehet az előadás beszédhelyzete csakúgy, mint a leírt szöveg jellege és formája, elsősorban nem „népi", hanem polgári, értelmiségi közeget sejtet. A búcsúzkodás itt az emlék versnek egy sajátos formáját, - megkockáztatom - műfaját teremtette meg. Itt nem csupán a vers lejegyzője olyan személy, aki kiemelkedett a paraszti környezetből, hanem - megítélésem szerint - maga a szöveg szerzője is.

13 Vélhetően kulcsa a szöveg megszületésének, hogy az arányában igen vékony magyar lakossághoz, ill. annak szűk értelmiségi rétegéhez köthető. Megerősíti ezt a szöveg jellege, műfajában ismerős, de konkrét formájában egyelőre meghatározhatatlan előzménye és forrása. Bizonyos, hogy a - többé-kevésbé következetes rímképlet, s a visszatérő refrén pontos vers-előképpel magyarázható: megítélésem szerint Petőfi Sándor: Pató Pál úr című verse lehet az előzmény. Erősíti ezt 9 HETÉNYI Kálmán 1997. 15-24. 10 FÉNYES Elek 1851. IV. 308. 11 BULLA Béla-MENDÖL Tibor 1999. 272. 12 KESZEG Vilmos 1999. 29., 41. 13 KESZEG Vilmos 1991. 11., 240-247.