Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Kulturális sokszínűség és társadalmi önkép egy máramarosi alkalmi versben A

kultúrát hordozó ember és a kultúra kutatója számára egyaránt alapvető kérdés az azonosság és a másság problémája. A primitív ember ez irányú felismerésétől kezdve az eltérő módon koherens nyelvi-műveltségi csoportok megformálódásán és a nemzetek kialakulásán át a harmadik évezred - régi elemeket is hordozó - új típusú kapcsolatrendszeréig a problematikának önálló históriája van. Nem kétséges azonban, hogy organikus kapcsolat mutatható ki az egyes csoportok belső összetartozásának állapota, s - abból is fakadóan - a tőlük eltérő, más csoportok megítélése között. Vagyis a kulturális önkép megformálódása szervesen összefügg az attól való eltérés, a másság megítélésével. Mindez a kultúrakutatás, benne a néprajz egyik alapvető meghatározottságát is jelenti, az pedig, hogy Európa kiterjedt részén a néprajzi érdeklődés jószerével egyidős a polgári nemzetek és államok kialakulásával, máig hatóan befolyásolja ezek formálódását.

1 Meglehetősen régi és közismert problematika az is, hogy az egyes kulturális csoportok műveltségének bizonyos jellemző, vagy jellemzőnek vélt, a többiekétől eltérő vagy eltérőnek hangsúlyozott jegyét más csoportok ezek karakterjegyeként fogalmaznak meg. Ennek tartalma a közeli, a csoporttal valóban érintkező közösségek tudásából elterjedhet, s olyanokban is egy-egy nép vagy népcsoport ismertetőjegyeként rögzül(het), akik maguk az érintettekkel közvetlen módon soha nem érintkeztek. Magának az általánosításnak, a (nemzeti) sztereotípia-képzésnek, az előítéletnek ugyancsak kiterjedt irodalma van, amiből tudjuk, hogy minden sztereotípiának önálló története van, jóllehet azok keletkezését a polgári nemzetek kialakulása gyorsítja fel. Igaz, már a 18. század elején képekben is léteztek azok az összefoglaló táblák (Völkertafel), amelyeken az egyes európai népek a rájuk jellemzőnek vélt formában ábrázolódtak. Amennyire törvényszerű volt, hogy - főleg a 19. század során - a Köztes-Európában is minden nemzetté váló nép megkomponálta a maga nemzeti történelmét és műveltségét, olyan nyilvánvaló az is, hogy ezt, bennük az etnikai sztereotípiákkal, a kultúrakutatók a tudományos érvrendszer elemeként kezdték kezelni." Témám vonatkozásában legérdekesebbek azok a törekvések, amelyek egy országon, egy birodalmon belül igyekeztek megfogalmazni az államot alkotó műveltségi - etnikai és/vagy vallási - csoportok helyét, szerepét, kvázi hasznosságát a lassan polgárosuló értékrend alapján. Az egyes népcsoportok tevékenységi formáinak, külső jegyeinek és belső tulajdonságainak effajta megfogalA témakör rendkívül kiterjedt és szerteágazó irodalmából itt csak két tanulmányra hívom fel a figyelmet: NIEDERHAUSER Emil 1996. 17-23., UJVÁRY Zoltán 1996. 25-29. 2 Összegzőén: KATONA Judit 1996. 59-66., különösen 60-62. Lásd még: HOFER Tamás 1989. 59-74.