Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
többször is megújíthatták a megállapodást. Többségük 16-17 éves korában jött a Bodrogközbe, általában apjával vagy más, idősebb férfirokonnal, aki megnézte a befogadó környezetet, s megállapodott a gazdával a fizetséget illetően. Voltak persze rosszabb sorsú fiúk is, akik szöktek, vagy saját kenyerüket ették már szinte gyerekfővel - ők maguk érkeztek. A befogadó gazda is nagyobb bizalommal viseltetett azonban a legény iránt, ha amögött biztos családi háttér volt. A vándoraratók, idénymunkások gyakran maguk nézték ki gyerekeik számára a magyar parasztgazdát, akihez fiukat adták. Amellett, hogy a fiatal suhanc munkájáért ellátást és némi bért kapott, szolgálata alkalom volt a paraszti munkába való belenevelődésbe is. Nemegyszer olyan mezőgazdasági munkát is megtanulhatott, amire odahaza nem volt módja, s ennek nem elhanyagolható szerepe lehetett abban, hogy a hegyvidéki vándormunkásoknak nem volt ismeretlen a sík vidéki mezőgazdasági technika. Ezen a ponton kimutatható bizonyos hasonlóság a cseregyerek, cserelegény intézményével, az eltérő táji, gazdasági feltételek és társadalmi környezet azonban más kapcsolattípust engedett meg. A szolgagyerekek, szolgalegények esetében cseréről nem volt szó: nem tudunk arról, hogy magyar fiú, legény ment volna ruszin gazdához. Ebben az esetben a munkára nevelés, valamint a korai kenyérkereset volt a meghatározó cél, jóllehet nem vitatható, hogy a nyelv megismerésében, az új környezetben való szocializációban, a mezőgazdasági technika megismerésében számos elem emlékeztet a cseregyerekek lehetőségeire. A ruszin és a magyar vidékek adottsága, de a két népesség egész életminősége is annyira eltérő volt, hogy az nem indokolta a cserét. A ruszinság életmódja, gazdasági és társadalmi státusa, megítélése nem volt modell a magyar parasztok számára, míg fordítva ez egészen egyértelműen kimutatható. 15 Kezdetben afféle mindenes cseléd volt a ruszin fiú, aztán önállóbb feladatot is kapott az állatok körül, fuvarban, szántóföldön, attól függően, hogy mennyire volt önálló, s mennyire bízott meg benne a gazda, miként illeszkedett be a parasztcsalád munkamegosztásába. Adatközlőim, akik olykor a szolgalegények, máskor azok munkaadói voltak, a családnevekről és származási helyekről is informáltak. Bélyben adatközlőm apósa Morovics nevü szolgalegényként érkezett a faluba az 1920-as években. Odaházasodott, ott élte le az életét, de csak törve beszélt magyarul, imádkozni pedig - görög katolikus volt - csak ruszinul tudott. Körtvélyesbe az 1930-as években egy Pecsko nevű szolgalegény telepedett át. Megnősült, de ő teljesen magyar lett, szinte el is felejtette a ruszin szót. Kaponyán egy Krajnik nevű szolga ragadt meg, Leleszből nősült, végül Bolyban telepedett meg. Őrösben egy Dicsko nevű, valamint egy testvérpár: Mihovics Péter és Sándor voltak szolgák, az utóbbiak Ulicsból jöttek. Zétényben egy Gácsok Mihály nevű szolgára emlékszik adatközlőm: Huszt mellől került a faluba. Mivel leszármazottait sikerült felkutatni, valamivel többet tudok az egykori ruszin szolgalegény, a Pólyánban élt Mihókánics László életéről, aki a Rónahavas 15 A cseregyerekekhez összegzőén: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 145-155.
