Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

Varga Miklós visszatekintve mestereire és azoknak rá gyakorolt hatására úgy érzi, igazán meghatározó számára mégiscsak Beck András maradt. Szemléletet, művészi látásmódot tanult tőle. Az őszinte viszony megmaradt kettejük között akkor is, amikor már Beck végleg külföldön, Párizsban élt. S ezt az érzést nem változtatta meg alapjában az sem, hogy volt szerencséje Medgyessy Ferenc irányítása alatt dolgozni, amikor mesterük valami oknál fogva hiányzott. S amit még nagyon fontos és szerencsés dologként említ meg az az, hogy az alakrajzot is kiváló szobrászművésztől, Ferenczy Bénitől tanulhatták. A „szobrászi rajz" a plaszticitás hangsúlyozásával más jelleget ölt, mint a formát kevésbé kiemelő grafîka. Ferenczy Béni, amikor az emberi testet ilyen aspektusból rajzoltatta, elvárta növendékeitől, hogy a kétdimenziós rögzítés nyomán alkalomadtán legyenek képesek visszafordítani azt téri alakzattá, szoborrá. Ferenczy Béni ekkor alkotta híres Petőfijét, s azt a jelentős elméleti írását, ami a szobrászat technikájával foglalkozik az alapműként számon tartott Képzőművészet iskolája című kötetben. Barcsay Jenő máig utolérhetetlen jelentőségű Művészeti anatómia atlasza is ekkor született. A szobrász maga állapítja meg: „ Számunkra az volt nagyon fontos és jó, hogy Barcsay tanította az anatómia tantárgyat. " A magyar képzőművészeti oktatás aranykorát élte. A művészjelöltek jövője szempontjából meghatározó az a légkör, ami e legfogékonyabb időszakukban körülveszi őket. A mindennapi dolgokról tett megállapítások, az érdeklődő kérdésekre kapott válaszok sokkal nagyobb hatást gyakorolnak személyiségükre, mint azt elsőre gondolnánk. A teljesség igénye nélkül sorolja a meghatározó egyéniségek közé Varga Miklós Berény Róbertet, akiről egy szép emlékplakettet is készített, valamint az akkori rektort, Bortnyik Sándort. Karinthy Frigyes: így írtok ti című stíluskarcolata nyomán állította össze Bortnyik Sándor az „így festetek ti " című szatirikus hangvételű kiállítását, ami a növendékeknek nagy-nagy örömére szolgált. De az 1948-1953-közötti évek elmaradhatatlan velejárója volt még a főtantárgyként oktatott marxista-leninista filozófia, s ennek keretén belül az esztétika. A kor átmeneti jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kezdetben még beöltözött apácák és szerzetesek is velük együtt