Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)
IV. A VÁROS TÁRSADALOMRAJZA: CSOPORTOK, RÉTEGEK, OSZTÁLYOK
kedtek a teljes pontosságra, ezért előfordul, hogy akik hosszabb ideje már Tokajban éltek, azok származási helyeként Tokajt jegyezték be, s más adatok egybevetésekor derül(het) ki a tévedés. 2. A többség, 196 házaspár (80,32%) már részben (A-B vagy B-A típus), illetve egészében (B-B típus) idegennek számított a korabeli Tokajban. A háztartások közül 102 (41,60%) tiszta exogémiát alkottak. Ezen adatok értékelése során oda juthatunk, hogy megállapítsuk: Tokaj iparos társadalma nagymértékben nyitott volt. Ha társadalmi mobilitásukat tanulmányozzuk, elmondhatjuk, hogy az iparosok körében megmaradt a korábbi követelmények (céhszabályok) támasztotta gyakorlat (nevezetesen a vándorlás). 3. Az iparosok közül 41 fő helybeli (16,8%), kinek felesége nem Tokajban született (A-B típus). Nincs azonban kizárva, hogy ezek a feleségek rövidebb-hosszabb ideje már, akár hajadonként, akár előző házasságban Tokajban éltek. Fontos tehát, hogy ezek a feleségek éppen ezért bizonyos helybeli szokásokkal, termelői tapasztalatokkal rendelkeztek. 53 mester idegenből került Tokajba, s ők azok, akik (első vagy második) feleségüket tokaji lányok (és özvegyek) közül választották (B-A típus 21,72%). A bizonytalansági tényezőt abban kereshetjük, hogy ők inasként, mesterlegényként Tokajba kerültek, vagy hosszabb-rövidebb távollét (vándorévek, katonáskodás) után jöttek vissza Tokajba. Másik oka a szakma keresettsége, az általuk előállított termék iránti társadalmi igény, amely Tokajba vonzotta őket. Tokaj ekkor jelentős mértékben polgárosult város lehetett, vonzáskörzete is elégséges ahhoz, hogy több iparost eltarthasson. Itt utalnunk kell a híres tokaji vásárokra, melyek szerepe még a múlt század utolsó harmadában is megmaradt. Természetes, hogy a táblázatban felsorolt mesterek száma mutatja, hogy a kisiparban mely szakmák, illetve azok termékei milyen mértékben keresettek. Ha a táblázatot elemezzük, láthatjuk, hogy az építkezéssel kapcsolatos kőműves és ács szakma túlsúlyban volt. Mellettük a polgári ízlést kielégítő szabó (és varrónő), illetve a cipész és csizmadia a keresett Tokajban és környékén. Az előbbi tény arra utal, hogy a szűkebb régióban már jelentkezett bizonyos mértékű gazdasági fellendülés, amely minden bizonnyal a lakóházak és gazdasági épületek újraépítésében csúcsosodott ki. Az olyan hagyományos szakmák, mint a zsindelyvágó (Szeged), 46 kőfaragó (Virtenberg) már veszítettek jelentőségükből. Képviselőik ezért is távolabbról kerültek Tokajba. Visszaszorult a tímár- és a szwcymesterség, alig jutottak szerephez a nyereggyártók (Kiskunfélegyháza) és a szíjgyártók. Néhány mesterség, mint a kékfestő, a gyertyamártó és fazekas kihalt Tokajban. Eltűnésük éppen a polgárosult életmódváltással függhetett össze. A hagyományos életmód lassú feladásával járhatott együtt a csizmadia-, illetve cipészmesterség „versenye" is. Polgári igényről árulkodik az aranyműves, az órás, továbbá a szappanfőző mesterség tokaji jelenléte is. Kétségtelenül polgári igényt szolgált ki a kárpitos, a cukrász (Dobsina) és a virslis (Lőcse). Ide kell sorolnunk az egyetlen fényképészt is (Szikszó). A rézművesség ugyanakkor az igényes borkultúrához kapcsolódott. Visszatérve a legnépesebb szakmák tárgyalásához, megállapítható, hogy az ácslegények (számuk 42 fő) közül 26-an Tokajban születtek. Minden valószínűség szerint ők a proletarizálódó réteg képviselői. Az ácslegények között vannak ágyrajárók, akik sem családdal, sem saját lakóházzal nem rendelkezvén, esetenként egy-egy helybeli családnál húzták meg magukat. Ezek az ágyrajárók idegenből szakadtak Tokajba. Ezáltal még jobban érvényesült gazdasági kiszolgáltatottságuk. Hasonló életmódot folytató mesterle'' Zárójelben a mester születési helye van.
