Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)
IV. A VÁROS TÁRSADALOMRAJZA: CSOPORTOK, RÉTEGEK, OSZTÁLYOK
gények a kőművesek közül is kikerültek. Magas arányuk pedig a korszakunkban meginduló, a polgárosulással is együtt járó építkezések függvénye. Tokajban arra is vannak adatok, hogy a hagyományos kisipar kereteit a termelés igényei szétfeszítették, s megjelennek a premanufakturális szerveződésű műhelyek. Erre utalnak azok az adatok, amikor (például) egy kovács- vagy bodnárműhelyben a tulajdonos mester irányításával 2-3 legény (segéd) dolgozott. Ezek a legények - nem rendelkezvén önálló műhellyel - a mester műhelyében, a mester eszközeivel, a mester számára termeltek. Sőt annak háztartásához kapcsolódtak, a mester családjához tartoztak. E gazdasági gyakorlat részeként kezelhető az a jelenség is, amikor egy-egy mester (pl. szabó) bedolgozókat alkalmazott. Ok azonban már nem a mester, hanem saját háztartásukhoz kapcsolódtak, ugyanakkor darabbérért termeltek. Itt említhetjük meg azt az asztalos felügyelőt, aki bizonyosan olyan műhelyben dolgozott, ahol több segéd (és inas) állott alkalmazásban. A mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágak közül első helyen állott a malomipar. Nyolc molnár volt Tokajban. Közülük egy az összeíráskor Csányban, gőzmalomban dolgozott. Más adatokból kiderül, hogy helyben is volt „gőzmalom társaság". Nagy múlttal rendelkezett a tokaji sörfőzde, ezt az üzemet 1869 táján a zsidó Czukker Emanuel bérelte, aki legalább két évtizede tokaji lakos volt. Egyik fia a sörfőzde vezetőjeként dolgozott. A bérelt üzemben alkalmazott szaksegéd csehországi (Slezia) származású volt. Feltehető, hogy ezáltal biztosította Czukker Emanuel a jó minőségű sör készítését üzemében. A vártnál kevesebben voltak a halászok. Közöttük is több nem tokaji (hanem pesti, mádi, szolnoki) egyén volt. Jelentős háziipari szakmának számított a fűzvessző feldolgozását végző kosárkötés, kaskötés. Az összeírtak azt vallották, hogy ebből élnek meg. Feltétlenül megemlítendő, hogy több helybeli asszony kenyérsütéssel és a kenyér piaci értékesítésével foglalkozott, ezzel biztosította vagy egészítette ki a család jövedelmét. Tokajban az 1870-es évek elején három községi nyáj (csorda, gulya) volt, következésképpen három közösségi pásztort (csordás, gulyás) alkalmaztak. Két kertész is szerepel a népességösszeírásban. Valószínű, hogy a „bolgár kertészet" képviselői ők, egyik Sáros megyéből, a másik a bodrogközi Pácinból származott Tokajba. Táblázatunkban külön kimutattuk, hogy a helybeli zsidók miként vettek részt a kisipari termelésben. Az összes mester közül 57 egyén (18,6%) zsidó származású volt. Azt is felsorolhattuk, hogy a zsidók mely szakmákat műveltek, mit termeltek. Mindenekelőtt vonzó volt számukra a szabóság, továbbá a női ruha varrása. Emellett szívesen működtettek szesz-, pálinka- és ecetfőzdéket. A sörfőzőröl már írtunk. Ugyanakkor a szappanfőzéssel is foglalkoztak. Olyan viszonylag ritkább és új igényre számító szakmát is gyakoroltak, mint a vattakészítő vagy szekérkenőcs-készítő. Idesorolhatjuk az esernyőkészítőt is. A vallásos szokások kiszolgálása kapcsán beszélhetünk körükben a mészárosokról és pékekről. Az egyik legrangosabb mesterségnek számító, aranyműves szakma képviselője is zsidó volt. A mesterek származása révén további következtetésekre juthatunk. Többen közülük távolabbról, néhányan külföldről jöttek Tokajba. Az építőmester pancsovai. Az egyik kőművesmester az itáliai Majlandból, a másik Csehországból költözött a városba. Zsann Adalbert ácsmester hannoveri születésű volt. Ezek az egyének bizonyosan új vagy magasabb igényeket kielégítő ismereteket hozhattak Tokajba. Felfrissíthették az adott szakma eddigi gyakorlatát. így értékelhető a besztercebányai köszörűs vagy szepesgölnici lakatosmester szerepe is.
