Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

bői azokat ki-irtották".

4 Mivel azonban gyümölcsre, elsősorban szilvára mindenkinek szüksége volt, ezért a gyümölcsfákat a szőlő valamelyik, rendszerint alsó végében ültették el (aljszőlő, szőlőalj). Az ilyen gyümölcsösöket Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben ma is nevezik láznak, ami a szőlő alatti vagy feletti fás, szántatlan területet jelöli. A fentiek alapján úgy gondoljuk, hogy a táj gyümölcskultúrája önállóan, a szőlészettől külön fejlődött a korábbi századokban Tokaj-Hegyalja domboshegyes területein is. Ugyanakkor Galgóczi Károly azon megállapítása (1855), miszerint a Tiszahát Máramarostól elkezdve, a Tisza mindkét oldalán Bereg, Ugocsa, Ung, Zemplén, aztán Szatmár és Szabolcs vármegyékben is valóságos gyümölcsraktárakat képez,

6 az ártéri gyümölcsösök jelentőségét külön is aláhúzza. 3. Amint Tokaj-Hegyalj a gazdálkodásának egészét, úgy a gyümölcstermesztést is alapvetően befolyásolta a filoxéra pusztításának hatása. Az elpusztult szőlőterületek rekonstrukciója során a magasabban fekvő részeket gyümölcsfák ültetésével igyekeztek hasznosítani. A tönkrement szőlősgazdák és a nagybirtokosok kárpótlást igyekeztek találni a gyümölcstermesztésben. 1880. július 13-án Szendrőn tartotta ülését a Filoxéra Bizottság, ahol dr. Menner Adolf, a hegyaljai küldöttség tagja így nyilatkozott: „Azon szőlősterületeket, amelyekről a szőlő kiveszett, gyümölcsfákkal óhajtaná betelepíteni." Ebben az időszakban uralkodóvá vált az a felfogás, mely szerint a lejtők soványabb talajai helyett az alacsonyabb, termékenyebb lapályokat kell a szőlőmüvelés számára lefoglalni, a magasabb részeket pedig a gyümölcsösöknek kell átengedni.

7 A 19. század utolsó harmadára esett az országutak mentének kiterjedt fásítása is. A filoxéravész után a Sárospatak-Sátoraljaújhely közötti szakaszon több ezer magas törzsű cseresznyefa csemetéjét ültették el. Ugyanebben az időben több százezer körtefa ültetését is megemlítik a források, de Tokaj és Tarcal határában sok szép diófa meghonosításáról is tudunk. A szilvafák is tömegével kerülnek be a portákra, kertekbe. A korábban szinte vadon termő faállományt fokozatosan nemes gyümölcsállományra cserélik. A gyümölcskultúra felvirágoztatását különféle, erre a célra alakult egyesületek segítették, a nemes gyümölcsfajták meghonosítását állami faiskolák és mintatelepek erősítették (Tarcalon majd Sátoraljaújhelyen). Miközben a filoxéra utáni rekonstrukció átalakította a szőlőés gyümölcsállomány és gyümölcstermesztés korábbi struktúráját, a termesztés sikeréről szóló beszámolók soha nem mellőzik annak megemlítését, hogy Tokaj és vidéke olyan terület, ahol a gyümölcstermesztésnek és -értékesítésnek évszázadokra visszanyúló tradíciói vannak;

8 különösen Erdőbénye, Mád, Monok és Tolcsva községekben.

9 4 Nagyváti János munkáját (1792) idézi: Balassa Iván 1991. 57. 5 Bakos József meghatározását idézi: Balassa Iván 1991. 59. 6 Galgóczi Károly 1855. 282-283. 7 Laczkó István 1964. 9-17., Varga Gáborné (szerk.) 1970. 55-56. 8 A gyümölcskereskedelemhez: Viga Gyula 1986. 175-195. 9 Varga Gáborné (szerk.) 1970. 55-56.