Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
Tokaj-Hegyalja gyümölcskultúrájáról T okaj-Hegyalja, a történeti táj neve mindenki számára elsősorban szőlejéről és boráról ismert. Gyümölcskultúrájának története az elmúlt századok során árnyaltan kapcsolódott össze a táj hasznosításának változásaival. Ez önmagában is változó folyamat, aminek itt néhány jellemző vonását tudjuk megfogalmazni. 1. A magyarországi gyümölcstermesztés szerkezete és jellege egészen más volt a történeti Magyarországon, mint a Trianon által megcsonkított területeken. A gyümölcsfaállomány zöme részben a dombvidékeken, hegységek elődombságain (jobbára szilvások és almások), valamint a nagyobb folyók, főleg a Duna, Tisza, Szamos, Körösök, valamint a Maros, Olt árterein (körtés és szilvás berkek) helyezkedett el, jószerével vadon termő fákként. Ilyenformán Tokaj-Hegyalja gyümölcsészetének korai szakaszát is ebben a kettős rendben kell elképzelnünk: részben a napsütötte domboldalak ligeteiben, részben pedig a Tisza és a Bodrog mente ártéri gyümölcsöseiben. A Tisza-völgyben a gyümölcsfaállomány koncentrációja a 18. században négy-ötszöröse volt a nem víz menti tájakénak. (Gondoljunk a hegyaljai mezővárosok bodrogközi területeire is.) 2. Tokaj-Hegyalja mezővárosainak gazdálkodását a régebbi történeti irodalom szőlő-monokultúraként értelmezte. Az újabb kutatások egyértelműen igazolták annak komplex jellegét, amiben a nagy értékű, jelentős jövedelmet hozó, rendkívül sok munkaerőt igénylő és akkumuláló szőlő és bor kétségtelenül élvezett bizonyos prioritást. A szőlőskertek és ültetvények a délies, meleg lejtőket (málok) foglalták el, a szőlőtermelő zóna, ami az abaúj szántói Sátor-hegytől az újhelyi Sátor-hegyig húzódott, általában 250-300, ritkán 300 m magasságig terjedtek." Ezek maximális kiterjedése elérte a 14 000 kh. (8056 ha) területet, 1873-ra azonban már alig 10 500 kh. (6042 ha) volt. A 18. században is csak 9%-kal, a 19. század derekán pedig már csak 6,8%-kal részesedett a szőlő a mikrokörzet földalapjából. 3 Amíg azonban más magyarországi szőlővidékeken a szőlő és a gyümölcsfa komplementer jellegű volt, addig Tokaj-Hegyalja nagy értékű szőlőhegyein a 18-19. századi gazdasági irodalom alapvetően konkurensnek tartotta a szőlőültetvényeket és a bennük termő gyümölcsfákat. Nagyváti János kifejezetten a hegyaljai szőlők erényeként értelmezte azt, hogy a szőlőtőkék között nem volt gyümölcsfa: „...a Gyümölcs-fák... ártanak a Szőlők közt. A mellyet a Hegyallyai Emberek észre-vévén, nevezetesebb bortermő Hegyeik1 Belényesy Márta 1955. 2 Tokaj-Hegyalja földrajzi adottságairól összegzőén: Boros László 1996., Boros László 1997. 3 Frisnyák Sándor 1995. 46-47.
