Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
A kecske értékesítésének nem alakultak ki állandó keretei. Mivel az állat nem képvisel jelentős anyagi értéket, s egyszerre csak 1-2 állat cserélt gazdát, így az értékesítés általában a falun belül történt, s nem kapcsolódott a szervezett árucsere, a vásárok alkalmaihoz. Kialakult ugyan egyfajta kapcsolatrendszer a kecske értékesítésére, de ez - amellett, hogy szerepe másodlagos - az állatvásárok általános rendjét tükrözi: a földrajzi távolság és a vásárok évi, naptári ritmusa szabta meg kereteit. Hasonlóan a többi állat értékesítéséhez, Kunszentmárton és Cibakháza vására bírt kiemelkedő jelentőséggel, mellettük - spontán módon Szelevény és a tiszakürti szőlő voltak a kecske beszerzésének állandó bázisai. Összegezésként minden bizonnyal az lenne a feladatom, talán illendő is lenne, hogy az itt felvillantott mozaikkockákat valamilyen rendbe fogjam össze, s valamilyen szélesebb keretbe próbáljam meg beilleszteni a Tiszazug falvainak kecsketartását. Ezt két okból sem tudom megtenni. Részben azért nem, mivel alig állnak rendelkezésemre összehasonlító adatok, másrészt azért sem, mert egyelőre inkább csak alternatívák vannak, melyek közül valamelyik, esetleg több is, igazolható lesz talán közelesen. Az elmondottak alapján lényegében nagyon kézenfekvőnek tűnik az az elképzelés, hogy a kecsketartás a Tiszazug falvaiban egy viszonylag késői, szekunder jelenség, mely az állattartás kialakult szerkezetébe, rácsaiba viszonylag későn épült be, így más állatfajok tartásának elemeit adoptálja. Különösen szembetűnő ez a kapcsolat a vidék juhászatával. (Egy sor dolgot még nem is említettem ebben a vonatkozásba, melyek ugyancsak ezt erősítik.) A kérdés azonban visszaforgatható: állattartásunk, az állati termékek feldolgozásának módjai, s egyáltalán az állattartás valamennyi eleme viszonylag kevés lehetőségre, alaprendszerre épül. Természetesen csak ezekből táplálkozhatott a kecsketartás is. S ha figyelembe vesszük ráadásul, hogy ez az állat biológiai adottságánál fogva is nagyon hasonlít a juhhoz, ráadásul rendkívül igénytelen, s lényegében könnyen alkalmazkodik mindenféle tartásmódhoz, úgy aligha vonhatunk le messzemenő következtetéseket a recens anyagból. Nem tudjuk egyelőre, hogy a kecsketartásnak volt-e önálló kultúra-komplexuma, s elpusztult, vagy pedig a kecske mindig a szegény ember tehene volt, s tartásának elemei mindig az adott szinten rendelkezésre álló kulturális elemeket egyesítették. Mindezekre csak alapos történeti vizsgálattal kaphatunk választ. (Előadás: Kunszentmárton, 1977. X. 21.)
