Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
Bács-Kiskun megyei adatok a kisállattartáshoz M indenekelőtt engedjék meg, hogy kissé pontosítsam azt a címet, melyet a meghívó rövid előadásom témájaként jelez. Konkrétan arról van szó, hogy csaknem három esztendeje vizsgálom állattartó kultúránk egy nem túl jelentős, s alig kutatott területét, népünk kecsketartását. Amikor az elmúlt esztendő nyarán a kecskeméti múzeum lehetővé tette számomra, hogy részt vegyek a szabadszállási kutatótáborban, módom nyílott rá, hogy Bács-Kiskun megye néhány települését bejárva - Kéleshalom, Jászszentlászló, Kunszállás, Foktő, Öregcsertő voltak többek között a gyűjtőpontjaim Szabadszállás mellett -, képet alkossak arról, hogy milyen szerepe volt a kecsketartásnak e vidék népének életmódjában. Mivel - mint látni fogják - a Kiskunság, s tágabb értelemben az Alföld egész területe csak egyik, s nem is a legszámottevőbb vonulatát jelzi állattartásunk ezen rétegének, ezért engedjék meg, hogy a magyarság kecsketartásának egészéről említsek néhány gondolatot, érzékeltetve azt is, hogy milyen helye, szerepe van ebben ezen vidéknek, s az Alföld egész területének. Már elöljáróban le kell szögeznem, hogy a kecske tartásának soha nem volt meghatározó szerepe népünk életmódjában, jelentősége soha meg sem közelítette a szarvasmarha, ló, juh vagy a sertés jelentőségét. (Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy a néprajzi szempontok alapján való vizsgálódás nejárulhatna hozzá számos hasznos adattal állattartásunk, s gazdálkodásunk egészének megismeréséhez akkor, ha a kecske-, szamár-, öszvér- vagy bivalytartásra vonatkozóan tár fel ismereteket.) Ha tágabb földrajzi keretek felől közelítünk hazánk területe felé, akkor a kecsketartás egyre csökkenő tendenciáját regisztrálhatjuk. Konkrétabban is kifejezve ezt az elmúlt néhány évtized statisztikai mutatóival: 1948 és 1952 között a kecske átlagosan 13,8%-át tette ki a világ állatállományának, ha a háziállatokat juhra, szarvasmarhára, lóra, sertésre és kecskére vonatkoztatjuk. Ugyanezt az időmetszetet figyelembe véve a fekete kontinens állatállományának 27,84%-a, Ázsia állatállományának pedig 21,14%-a volt kecske, ugyanakkor kontinensünk esetén ez a szám már csupán 7,41%. (Ha figyelembe vennénk azokat az állatokat is, pl. a tevét, amelynek az európai kontinens esetében nincs jelentősége, akkor csak romlana az európai index értéke.) Ha néhány európai ország példáját kiragadjuk: pl. Albániát, ahol az 1930-as években az állatállomány 31,42%-a kecske volt, ugyanekkor Jugoszláviában 13,13%, Ausztriában 5,12%, Csehszlovákiában 9,64%, Olaszországban 7,88%, Svájcban 7,03%, Görögországban 30,54% volt ez az érték, s ugyanakkor figyelembe vesszük, hogy hazánk esetében 1870 és 1970 között a kecskeállomány az egész állatlétszám 3%-át soha nem érte el
