Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

Kis tételben az asszonyok is kereskedtek borral. Gesztről, Sályból, Cserépfaluból a bükki hutatelepülésekre vitték fel. A kaskába, a bükkalji szállítás elengedhetetlen füles kosarába két demizsont állítottak, majd a kosarat batyuzó ruhába kötve vették a hátukra. Gyakran elöl, a batyuzó lepedő csomójára még egy kisebb demizsont is felkötöttek, s úgy vágtak neki, gyalogosan az útnak. Hasonló módon kereskedtek a borral a Miskolchoz közeli Harsány nevű falu asszonyai is. A kisgyőri asszonyok pedig Geszten, Kacson, Tibolddarcón vásárolták meg a bort, s azt vitték tovább árusítani, a fentebb már jelzett módon. Az sem volt ritkaság, hogy a demizsonos asszonyok a miskolci gyárak, üzemek kapuja körül is megjelentek, főleg fizetésnapokkor, s bögreszám mérték borukat a munkából hazatérőknek. A Bükkalja nagy múltú borkultúrája ma már csak nyomaiban él. A hagyományos művelést itt is a nagyüzemi módszerek vették át, amelyek nemcsak a régi munkamódszereket tüntették el, hanem az egyes dűlők neveit, s a régi borfajtákat is. Napjainkban főleg a régi borospincék, a laza tufába vájt pincelabirintusok őrzik a régi borászat nyomát a Bükkalja falvaiban, s Miskolcon is, melynek borospincéi egykor ugyancsak tüzes borokat érleltek. Eltűnnek lassan a hagyományos szüret szokásai is. Az utóbbiakat pl. még a borsodgesztiek évente felelevenítik, de a hegyközség régi szokásai már nem élnek, s az 1950-es évek végétől nem kötelező már az egykor hagyományos, közös szüretkezdés sem. (Miskolc, 1987. Kis Magyar Néprajz)