Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

Jelentős mennyiségű gyümölcsöt szállítottak a Vágón is Komárom és a főváros irányába. Nagy jelentősége volt a Dunán való szállításnak is: részben északról, Hont felől úsztatták a gyümölcsrakományokat, részben pedig a folyó déli szakaszáról szállították dereglyéken a főváros felé. Egy-egy dereglyére, amelyet 6-12 ember vontatott, 400 kosár gyümölcs is felfért. A távoli szállításokra sajátos adottságú gyümölcsfajták voltak igazán alkalmasak. Nem véletlen, hogy a régi gyümölcsészeti szakirodalom - a gyümölcs jó íze mellett - mindjárt annak szállíthatóságát és eltarthatóságát tartja fontosnak. A régi hazai almafajták egyik szerencsés tulajdonsága éppen az volt, hogy hosszan lehetett őket tárolni, s a tél folyamán értek igazán élvezhetővé. Ilyen volt pl. a Paris alma, amely Erdély, elsősorban Marosszék fontos kereseti cikke volt, valamint a forrásainkban gyakran emlegetett fűzalma, fűzfaalma. Ezt a tavaszig is elálló almafajtát már 1407-ben említi egy oklevelünk, s neve ma is él a Tisza mente és a Tiszántúl népének emlékezetében. Bél Mátyás szavai szerint: „Édes, melyet a fűzfáéhoz hasonló nedvéről füzes almának hívnak; héja és húsa kemény, de amikor télen meglágyul, jó ízű." Mára már eltűntek a régi gyümölcsfajták. Talán csak a legidősebbek emlegetik nosztalgiával a régi kertek egykor volt sokféle gyümölcsét. (Miskolc, 1987. Kis Magyar Néprajz)